Nagyvilág

Halott barátja emlékére kaszinózott, és másfélmilliárdot nyert

Tyler Morris (kaszinó, főnyeremény, )
Tyler Morris (kaszinó, főnyeremény, )

Az amerikai férfi rögtön barátja temetése után ugrott be egy helyi kaszinóba, hogy egy kis szerencsejátékkal emlékezzen meg róla. Főnyereményt érő döntés volt.

Tyler Morris a nyeremény után állította: halott barátja végig ott volt mellette, miközben a Mississippi államban lévő kaszinóban játszott, és neki köszönheti, hogy az egyik automatán sikerült megütnie a főnyereményt – írta a Sun Herald. Nem mindennapi főnyereményt. Az idős férfi ugyanis több mint hétmillió dollárt nyert. Egészen pontosan 7 217 175 dollárt és 15 centet. Ami nagyjából 1,6 milliárd forintnak felel meg – közölte a lap a kaszinó bejelentésére hivatkozva.

Az Egyesült Államok északi részén lévő Michigan államban élő férfi csak azért utazott le a déli államba, hogy részt vegyen barátja temetésén. Felesége elmondta, hogy régi autójukat is csak emiatt az út miatt cserélték le egy újra, alig egy héttel az indulás előtt. A halott emlékére történt kaszinózás után már lesz miből kifizetni az autóra felvett hitelt.

A nyereményt az autó mellett gyerekeikre és unokáikra fogják elkölteni, valamint kis üzletükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik