Nagyvilág

Meteorit csapódott orosz területre

meteor (meteor)
meteor (meteor)

Repülőgép-balesetnek hitték először, diákok sebesültek meg.

A Föld körüli atmoszféra alacsony rétegeiben átvonuló meteoritfelhő okozott kisebb károkat és sérüléseket pénteken Oroszország középső részén és az Urál-hegységben.

Szemtanúkra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint egy meteoritfelhő haladt át az égen heves pukkanások kíséretében. Cseljabinszk megye központjától 80 kilométerre egy vagy több meteorit becsapódott.

A térségben számos épület ablaka betört, egy iskolában pedig diákokat sebesítettek meg a betört ablakok szilánkjai.  A riadalom miatt megnövelték a rendőrjárőrök számát.

Kusztanáj település lakosai azt állították, hogy teniszlabda méretű tűz- és füstcsóvát láttak az égen.

Többen úgy vélték, hogy esetleg egy repülőgépet érhetett baleset, de a hatóságok ezt cáfolták. A helyi katasztrófavédelem bejelentette, hogy valóban meteoritfelhő vonult át a térség felett, de légi járműben nem tett kárt.

Ma estére várható egyébként egy jókora aszteroida elhaladása a Föld mellett. A kőóriás 34 ezer kilométerre suhan majd el a bolygónk mellett. Ezt több hazai csillagvizsgálóban is lehet majd követni 21 és 23 óra között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik