Nagyvilág

Megölte férjét, mert pornót nézett

kes(210x140)(18).jpg (kés, véres)
kes(210x140)(18).jpg (kés, véres)

Az 52 éves nő megvárta míg férje elaludt, majd álmában nyakon szúrta egy konyhakéssel. A rendőröknek azt mondta "meg kellett tennie", mert rajtakapta a férfit, amint fiatal lányokkal készült pornófilmet nézett számítógépén.

“Rajtakaptam, hogy pornót nézett, fiatal lányokkal. Szeretem a gyerekeket. Meg kellett tennem”. Ezt mondta teljesen nyugodt hangon a spanyol származású nő a rendőröknek magyarázatul arra, hogy miért ölte meg 55 éves amerikai férfjét, a volt profi kosárlabdázó Matthew White-ot – írta a Philadelphia Inquirer. A helyi rendőrkaptány elmondása szerint a nő mindent bevallott, és egyátalán nem volt feldúlt.

A rendőrség közlése szerint Maria Reyes Garcia-Pellon hétfő éjjel ment ki a konyhába a Philadelphia közelében lévő kisvárosban lévő otthonukban, ahonnan egy pohár vízzel, valamint két konyhakéssel tért vissza a hálószobába. A késeket elrejtette a matrac alá, és megvárta amíg White elalszik. Ekkor szúrta nyakon. A férfi felébredt, és egy ideig küzdött feleségével, majd élettelenül terült el az ágyon.

Garcia-Pellon ezután felöltözött, és elhagyta a házat, de másnap egy barátjának elmondta mit tett, és ő jelentette az esetet a rendőrségen. A nőt a házánál fogták el a rendőrök, akiknek mindent bevallott.

Bár a nő elmondása alapján úgy tűnik, mintha White pedofil szexfilmeket nézett volna, ez egyelőre egyátalán nem biztos. A helyi ügyészségi szóvivó az Inquirernek elmondta: a nő vallomásából annyit lehet tudni, hogy fiatal lányokról készült meztelen képeket nézegett a férfi, és semmi sem utal arra, hogy gyerekpornóról van szó. A hatóságok lefoglalták a férfi számítógépét, amit még vizsgálnak.

A nő ügyvédje pedig azt állította a lapnak, hogy Garcia-Pellon mentális problémákkal küzd, és nem beszámítható. Elmondása szerint White egy nappal halála előtt megpróbálta beutaltatni a feleségét egy helyi kórházba, de egyelőre ismeretlen okokból visszautasították, bár az ügyvéd elmondása szerint valamilyen gyógyszert kapott a nő.

Matthew White a Penn egyetem kosárcsapatának volt a sztárja a hetvenes évek végén, majd 12 éven át játszott Spanyolországban. Feleségét ott ismerte meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik