Nagyvilág

Megölte barátnőjét Pistorius

Betörőnek nézte, ezért lelőtte barátnőjét Oscar Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája, a tavalyi londoni olimpia egyik sztárja - jelentették csütörtökön a helyi rádiók és internetes portálok.

E híradások szerint a nő meghalt, s Pistorius kihallgatása már folyik. Katlego Mogale rendőr alezredes az esettel kapcsolatban elmondta, a rendőrséget a kora reggeli órákban értesítették arról, hogy lövöldözés volt Pistorius házában. Amikor a helyszínre érkeztek, a mentők már ott voltak, s próbálták újraéleszteni az áldozatot, akit több lövés ért. A nyomozók a helyszínen találtak egy 9 mm-es pisztolyt, s Mogale tájékoztatása szerint Pistoriust várhatóan már csütörtökön délután kihallgatják a bíróságon.

A halálos lövés a dél-afrikai főváros, Pretoria Boschkop nevű negyedében dördült el, helyi idő szerint hajnali négy és öt óra között. Az áldozat a City Press dél-afrikai internetes portál szerint Reeva Steenkamp harmincéves, neves dél-afrikai modell. A BBC emlékeztet arra, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban rengeteg a betörés és a rablás, ezért sokan tartanak otthon fegyvert, hogy megvédjék magukat.

A 26 éves, hatszoros paralimpiai bajnok decemberben azzal is szenzációt keltett, hogy megnyert egy 200 méteres futóversenyt, amelyben egy ló volt az ellenfele.

“Meggyőződésem, hogy a fogyatékosság nem akadály, hanem egy lehetőség a képességeink érvényesítésére” – hangoztatta akkor a sportoló, aki tavaly az olimpián és a paralimpián is rajthoz állt, előbbin 400 méteren elődöntős volt, utóbbin 400-on és a 4×100-as váltó tagjaként aranyat, 200-on pedig ezüstöt nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik