Nagyvilág

Legális drogtanyát nyitnak Párizsban

drog(960x640)(2).jpg (kábítószer, )
drog(960x640)(2).jpg (kábítószer, )

Intravénás kábítószer-fogyasztók kaphatnak profi segítséget a belövésekhez vonatállomásnál.

A francia fővárosban, a Garde du Nord pályaudvar mellett a legjellemzőbb a drogfogyasztás, ezért tervezik ott megnyitni az első ellenőrzött helyet, ahol  a kábítószerfüggők saját szereiket egészségügyi személyzet mellett, higiéniás körülmények között adhatják be maguknak.

Szakértők szerint ezzel megelőzhető a túladagolás és mérsékelhető a vírusfertőzések terjedése a drogosok körében.

Félnek a lakók

A France 2 közszolgálati televízió által megkérdezett környékbeliek szerint romlani fog a közbiztonság, ha ezentúl minden párizsi kábítószeres ebbe az egyetlen belövőszobába fog járni.

A szocialista kormányzathoz hasonlóan a kerület szintén baloldali polgármestere, Rémi Féraud is az reméli, hogy az intézkedéssel inkább javulni fog a rend Párizs egyik jelenleg legveszélyesebb belső kerületében. “Egyszerre nyújtunk segítő kezet a kábítószereseknek és lehetővé tesszük, hogy a negyed ne szenvedjen attól, hogy az utcán lövik be magukat az emberek” – mondta a polgármester.

Más országokban is van

A világon jelenleg kilencven belövőszoba létezik, többek között Svájcban, Hollandiában, Németországban, Spanyolországban, Norvégiában, Kanadában, Ausztráliában és Luxemburgban. A tapasztalok azt mutatják: az ilyen helyek környékén csökkent a bűnözés és az erőszak.

Marisol Touraine egészségügyi miniszter tavaly azt közölte, hogy 2013 folyamán több kísérleti jellegű nyitásra is sok kerülhet, ennek érdekében a Kábítószer-ellenes harc tárcaközi hivatala (Mildt) “megvalósíthatási tanulmányt” készít több bal- és jobboldali vezetésű vidéki város bevonásával.

Franciaországban az egyik legszigorúbb kábítószer-fogyasztást büntető politika van érvényben, a füves cigaretta fogyasztása is bűncselekménynek minősül.  Ezért a belövőszobák kérdése is sokáig tabunak számított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik