Nagyvilág

Vaddisznón gellert kapott golyó ölt meg egy autóst

Vadaszpuska(210x140)(7).jpg (vadászpuska, )
Vadaszpuska(210x140)(7).jpg (vadászpuska, )

Elképesztően szerencsétlen vadászbaleset áldozata lett egy francia férfi.

A gyilkos lövedéket egy Oisle megyében tartott hétvégi vadászaton lőtte ki egy 68 éves tapasztalt vadász egy vadkanra. A golyó azonban nem fúródott bele az állatban, hanem gellert kapva levágódott róla, majd a beszámolók szerint majdnem két kilométer távolságot tett meg, mire telibe találta az arra autózó sofőrt – közölte a local.fr.

A golyó fejen találta a férfit, aki a feleségével együtt utazott. A nőnek még időben sikerült elkapni a kormányt, megakadályozva, hogy az autó a fák közé csapódjon. A nőt sokkos állapotban találták a kiérkező tűzoltók, és kórházba kellett szállítani. A férfi a helyszínen életét vesztette.

A helyi vadászszövetség elnöke „példa nélkülinek” nevezte az esetet az Europe 1 rádiónak adott nyilatkozatában. Az ügyben nyomozást indítottak.

Svédországban tavaly felmentettek az emberölés vádja alól egy 32 éves nőt, aki egy lövéssel ölt meg egy jávorszarvast és egy síelőt. Akkor a golyó átment az állaton, és úgy találta mellkason a hatvan méterrel távolabb síelő férfit, aki azonnal életét vesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik