“Ruanda és Kenya határán elmentünk egy kis faluba, amely tíz éve még vérengzések helyszíne volt. Áram nincs, de napelemekkel működtetik a vezeték nélküli internethálózatot. A gyerekek számítógépen tanulnak. Beléptünk egy terembe, és tíz perc múlva már bejelölte egyikünket a Facebookon az egyik gyerek. Tartják a kapcsolatot a lengyel partneriskolákkal, ahogyan mi régen a Szovjetunióban élő gyerekekkel leveleztünk” – mesél kenyai élményeiről Kaufer Virág, volt parlamenti képviselő, jelenleg az Ökopolisz Alapítvány programvezetője. Azért képzik a gyerekeiket, hogy Kenya szilikonvölgye legyen ez a térség.
Fotó: AFP / Mario Tama
Az LMP egykori parlamenti képviselője az FN24-nek azt mondta: sokszor nem hatékonyan használják a fejlesztési programokat Afrikában. A magyar fejlesztési pénzek karitatív tevékenységekre mennek el, például árvaházat finanszírozunk, míg például Lengyelország egy teljes kisközösség fenntartását segítő projektet dolgozott ki. Internethozzáféréssel rendelkező bentlakásos iskolát, számítógépes szakembereket képző szakiskolát és még rendőrséget is telepítettek egy kis faluba, amely így egyre több lehetőséget nyújt a helyi fiataloknak.
A többi közép-európai ország hosszú távú hatás elérésére törekszik, mi viszont sokszor még adományokban gondolkozunk. Ezen változtatni kell, arra kellene törekedni, hogy a magyar technológiai tudást eljuttassuk Afrikába, és ezen keresztül a magyar nemzetközi fejlesztési tevékenységek minőségén is javítsunk – teszi hozzá Kaufer Virág.
A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért (DemNet) Alapítvány szervezésében 2010-ben Kenyában, 2012-ben Etiópiában jártak a magyar parlamenti képviselők, hogy megismerhessék a helyi problémákat, és azt, hogyan lehet hatékonyan segítséget nyújtani.
Halat vagy hálót?
A fejlődő országokban nem segélyek kellenek, hanem fejlesztés, munkahelyteremtés. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, a mikrofinanszírozás is fontos, néha egy-két ezer dollárral már el lehet kezdeni egy kisvállalkozást. A szegénység ellen a legtöbbet oktatással lehet tenni. Ahogy mondani szokás, nem halat kell adni az éhezőknek, hanem meg kell őket tanítani halászni.
A DemNet által szervezett konferencián részt vevő diplomaták, parlamenti képviselők és szakértők egyetértettek abban, hogy egyszeri segélyek helyett a hosszútávú fejlődéshez vezető utakat kell megtalálni. Nem elég például egy kórházat felépíteni, kellenek megfelelő szakképzettségű helyi orvosok és ápolók is.
“Afrikában nagy lehetőségek vannak, kínai és amerikai befektetők ezt már felismerték. Miért maradna ki ebből Európa? Itt az ideje, hogy Nyugat-Európa után Közép-Európa is nagyobb szerepet vállaljon. Mivel a V4-ek nem voltak gyarmatosítók, könnyebben el tudják fogadtatni, hogy segíteni szeretnének, és nem hasznot húzni” – mondja kérdésemre Killion Munyama, akinek neve hallatán bizonyára nem gondolják, hogy lengyel parlamenti képviselő.
Internetező afrikai kislány Kenyában – Fotó: AFP / Tony Karumba
Zambiában született, lengyelországi tanulmányai után lengyel nőt vett feleségül. A poznani gazdasági egyetemen nemzetközi pénzügyet tanít, mielőtt képviselőnek választották. Mint mondja, közvetlen kapcsolatokat kell kiépíteni. Sok lehetőség van a gazdasági együttműködésre, főként az energiaiparban és a mezőgazdaságban. Zambiában pélául a földeknek csak a negyedét művelik meg. Nagy szükség van megfelelő technológiára.
Sok afrikai fontos gazdasági pozíciókba kerül, miután lengyelországi tanulmányai után visszatér hazájába. Ezt is ki lehetne jobban használni a kapcsolatépítésre. Gazdag lengyel vállakozók kezdtek el befektetni például Nigériában, Tanzániában – magyarázza Munyama úr.
Visegrádi félsiker
A Millenniumi Fejlesztési Célokat (Millennium Development Goals – MDGs) átfogóan tartalmazó dokumentumot, az úgynevezett Millenniumi Nyilatkozatot, az ENSZ 189 tagállama hagyta jóvá az egyik legtöbb államfőt felvonultató ENSZ Közgyűlésen, 2000 szeptemberében.
2011-ben a visegrádi országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) együtt 645 millió eurót költöttek nemzetközi fejlesztésre, azaz a fejlődő országok megsegítésére, ebből hazánk része csaknem 100 millió euró. Összehasonlításképp: Ausztria egyedül 800 milliót szánt tavaly nemzetközi fejlesztésre.
Talán soknak tűnhet ez az összeg első látásra, de ennél az összegnél kétszer többe került egy nemrég felépített budapesti bevásárlóközpont beruházása. 100 millió euró 300 millió gyermek tüdőgyulladás elleni gyógyszer költségét fedezi.
Nálunk is sok a szegény, miért nem őket segítik – hangzik gyakran az ellenérv a visegrádi országokban a nemzetközi fejlesztéssel szemben. A civil szervezetek nemcsak a közvéleményt, hanem a parlamenti képviselőket is igyekeznek meggyőzni, hogy fontos a szerepvállalás a fejlődő országokban.
„V4-es zászlót nem lehet kitűzni egy átadott létesítményre. Az egyik fő nehézsége a Visegrádi Négyek együttműködésének a nemzetközi fejlesztésben az, hogy nehéz közösen megjeleníteni az eredményeket. Márpedig az adófizetők szeretik tudni, hogy mire költötték a pénzüket. Ezt el kell magyarázni a választópolgároknak, és ez sokkal nehezebb egy közös projektben” – magyarázza az FN24-nek Tétényi András, a Budapesti Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének tanársegédje.
Ehhez jön még a forráshiány, és tovább bonyolítja az együttműködést, hogy harmonizálni kell négy ország jogrendjét és közbeszerzési eljárásait. Ráadásul mások ezeknek az országoknak a komparatív előnyei, és más-más térségben aktívak, például a Nyugat-Balkánon és a keleti partnerség országaiban – teszi hozzá a szakértő.
Magyarországnak az európai uniós vállalás értelmében 2015-ig a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,33 százalékát kellene nemzetközi fejlesztésre fordítania. A mostani szint ennek csupán egyharmada.
A cikk az Európai Unió támogatásával készült.
