Nagyvilág

Lélegzett a halott

Korhaz(210x140)(1).jpg (Kórház)
Korhaz(210x140)(1).jpg (Kórház)

Az orvosok által halottnak nyilvánított férfi légzését barátnője vette észre, amikor végső búcsút akart tőle venni a kórházban.

Az eset még 2012 májusában történt Svédországban, de csak most számolt be róla a helyi sajtó, az esetről szóló jelentésre hivatkozva. A Local.se beszámolója szerint fél órával azután, hogy a 31 éves férfit kórházba szállították, egy nővér közölte barátnőjével, hogy a meg nem nevezett férfi elhunyt.

Azonban amikor a nő odament az ágyához, azt látta, hogy lélegzik. Ezt közölte is a szobában lévő nővérrel és két orvossal, akik azonban váltig állították, az nem lélegzés, csak a halott testből távozó széndioxid. A nő erősködésére azonban megkezdték az újjáélesztést, ami végül sikerült is.

Az esetről szóló jelentésben azt nem részletezik, hogy a férfit milyen panaszokkal szállították kórházba – írta a Local.

A férfi elmondása szerint a kórházban töltött idő óta memóriazavarai vannak, egyensúlyozási problémákkal küzd és visszatérő rémálmok gyötrik. Korábbi szakmájában pedig nem tudott elhelyezkedni, mert ahhoz fizikailag és mentálisan is erősnek kellene lenni, de úgy érzi, hogy elvesztette matematikai gondolkodását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik