Nagyvilág

Erkölcscsőszök zaklatják a londoniakat

Ahol a szélsőséges muszlimok járőröznek, a rendőri jelenlét is erősebb lett.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap szerint a londoni iszlám közösség szélsőséges tagjai “Muszlim járőr” néven alakítottak csoportokat London zömmel muszlim bevándorlók lakta negyedeinek megvédésére.

Az alkohol és a mini bűn

A lap által látott videófelvételek egyikén a “járőrözők” kiragadnak egy sörösdobozt egy fiatalember kezéből az utcán, figyelmeztetve őt, hogy muszlim negyedben jár, ahol tilos az alkoholfogyasztás. Egy másik férfit arra kényszerítettek, hogy öntse ki a kezében lévő sört, és közölték vele, hogy az alkohol bűn.  
Ugyancsak látszik a felvételeken, amint az egyik járőr a nyílt utcán leszid egy fehér brit nőt, amiért az miniszoknyában, barátjával kézen fogva sétált.

A YouTube videómegosztó portálra felkerült képsorok felirata “önbecsülés nélküli pucér állatoknak” nevezi az így öltözködő nőket, és tudatja, hogy a csoport mindent megtesz a nem megfelelőnek tartott női öltözködés, valamint az alkoholfogyasztás betiltásáért.

Törölték a zaklató videót

A “Muszlim Járőr” külön csatornát is létrehozott a YouTube videomegosztó portálon, amelyen a “Saria: az Egyesült Királyság jövője” jelszó volt olvasható, utalva a szigorú iszlám törvénykezésre. A csatornára feltöltött videókat a YouTube mindazonáltal törölte, mert az a zaklatás és a fenyegetés tilalmára vonatkozó szabályoakt sértette – írta a The Sunday Times.

A lap szerint a fanatikusok – akik közül sokan az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a 2001-ben betiltott el-Muhadzsirun valamelyik utódszervezetének tagjai – festékszórókkal rendszeresen lefestik a melltartókat és egyéb női alsóneműket reklámozó közterületi plakátokat is, “gusztustalan nyilvános pornográfiának” nevezve az ilyen hirdetéseket.

A Scotland Yard szóvivője közölte, hogy az érintett londoni negyedekben járőröző rendőri egységek létszámát megemelték a helyi lakók megnyugtatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik