Nagyvilág

Évekig élt fogságban egy család

lakat (lelakatolt ajtó)
lakat (lelakatolt ajtó)

Egy francia kisváros romos bérlakásában tartotta lakat alatt feleségét és négy gyerekét egy férfi.

A nyugat-franciaországi Saint-Nazaire óvárosának egyik régi házában, egy olcsó bérlakásban találtak rá a 47 éves anyára és 20, 19, 17, valamint 14 éves gyerekére. Egyelőre nem világos, hogyan szabadult ki az anya, mindössze annyit közölt a rendőrség, hogy rosszullétre hivatkozva kért segítséget tőlük az asszony.

A szomszédok mindvégig azt hitték, hogy a nő a gyerekeivel együtt elutazott. Egyikük szerint egy, másikuk szerint három éve nem látták őket, csak a családapát, aki a szemetet vitte ki vagy bevásárlásból tért vissza.

Az ügyészség szülői kötelességek elhanyagolása miatt indított eljárást az ügyben.

Rendőrségi és ügyészségi illetékesek szerint a gyerekeken a fejlődésben való visszamaradottság jelei látszottak. Egészségtelen körülmények között éltek szüleikkel, a lakás falai gombásak, a plafonja pedig fekete volt a nedvességtől.

Az ajtókon kívül is reteszek voltak. A testileg-lelkileg kimerült fiatalokat kórházba szállították.

Az anyát hétfőn rendőrségi felügyelet alá helyezték, majd kedden elengedték, hogy csatlakozzon a gyerekeihez.  Az 51 éves férfit pszichiátriai kezelésre kórházban helyezték el.

Öt éve Ausztriában vert fel nagy port hasonló eset. Az amstetteni rémként emlegetett Josef Fritzl 24 éven át tartotta bezárva lányát, és vérfertőző viszonyra is kényszerítette. Életfogytiglanra ítélték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik