Nagyvilág

A brazil prostik angolórákkal készülnek a foci vb-re

Brazil örömlány (brazília, prostituált, )
Brazil örömlány (brazília, prostituált, )

Az örömlányok ingyenes tanfolyamokon tanulhatják meg a szakmájukhoz leginkább szükséges angol szavakat, hogy minél kielégítőbb szolgáltatást tudjanak nyújtani a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra érkező embereknek.

A brazíliai Belo Horizonte városában márciusban indítják el az angol nyelvtanfolyamot, és már most húsz örömlány jelentkezett – közölte a prostituáltak érdekeit védő szövetség vezetője a CNN-nek nyilatkozva. Cida Veira azonban arra számít, hogy legalább háromszáz nő fog náluk felkészülni a foci-vébére, hiszen az „angoltudás nagyon fontos lesz az esemény ideje alatt”. Az elnök szerint nem csak azt fogják megtanítani, hogy miként kell angolul lebonyolítani az üzlet pénzügyi részét, hanem a szakmával járó különleges kifejezésekből is kiképezik őket.

Veira elmondta: a prostituáltak szövetsége több angoltanárral és angol anyanyelvű emberrel is tárgyal arról, hogy ingyen vállalják el a lányok oktatását, ugyanúgy, ahogy az egészségügyi dolgozókat is pénz elfogadása nélkül tanítják a világnyelvre – közölte a CNN.

Brazíliában, ha ezek után még kétséges lett volna bárkinek is, a prostitúció legális.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik