Amikor afrikai önkéntesnek készültem, gyakran elkapott a kétség: mit tehetnék én a szegénységben élőkért, hiszen nekem sincs sok, nélkülöző viszont annál több. Persze nem is nekem kell megoldani minden nincstelen ember sorsát, hiszen vagyunk elegen, akik segítenének. Mindenki másképp, azt adja, amije van. Karácsonykor ezernyi példát látni erre. Tömegével készülnek a játékokkal teli cipősdobozok és hosszú sorok állnak utcai ünnepi ebédre várva. Ez a rövid távú segítség. Szebbé tehetünk vele pillanatokat, napokat, talán heteket, de aztán jönnek a nyomorúságos hónapok.
Jut is, marad is
A szegénységet tanulmányozva, hamar ráébredünk, a hosszú távú siker a tanításban van. Egy közhellyel élve, hálót adj, ne halat! Ennek szellemében készülnek fiatalok afrikai, indiai önkéntesnek több nemzetközi iskolában. Náluk alapszabály, hogy soha semmit nem adnak ingyen, mindenért várnak „ellenszolgáltatást”, illetve csak jutalmat osztanak. A magyarázat egyszerű: a segélyezés nem fenntartható hosszú távon, nem lehet arra számítani, hogy a „gazdag európai”mindig megoldja majd a problémákat.
A gyerekek csak azt vihetik haza, amit maguk készítettek.
Adhatunk úgy, hogy nekünk sem lesz kevesebb. Tudást úgy oszthatunk(meg), hogy jut is marad is. Erre lehet és érdemes a legtöbb jótékonykodást, önkéntességet építeni.
Ilyen volt fél év önkéntesként egy mozambiki kisfaluban:
Égető bajok
2000-ben az ENSZ 189 tagállama megvitatta, melyek a szegénységet előidéző legsúlyosabb problémák. Ezek enyhítésére tűztek ki célokat 15 évre. Eltervezték, hogy
1. felére csökkentik a napi egy dollárnál kevesebből élők, az éhezők arányát
2. kiterjesztik az alapfokú oktatást mindenkire, cél, hogy minden fiú és lány befejezze az általános iskolát.
3. kiküszöbölik a nemi különbségeket – különösen az iskolázottság terén
4. kétharmadával csökkentik az 5 év alatti gyermekhalálozásokat
5. harmadával csökkentik a terhes nők, kismamák haláleseteit
6. megállítják, visszafordítják a HIV/AIDS, a malária és más betegségek terjedését
7. visszafordítják a természeti erőforrások csökkenését, megfelezik az ivóvizet tartósan nélkülözők arányát
8 fejlesztési együttműködést alakítanak ki nemzetközi szinten, segítve a fejlődő országok gazdasági fellendülését.
Összetett probléma, összetett megoldást igényel
Ha egy afrikai kislány nem jár iskolába, annak sok oka lehet. A legtöbb esetben „nincs idejük” ilyesmire, a ház körüli munkák jó része rájuk hárul, mivel a szülők – jó esetben – dolgoznak reggeltől-estig, valakinek főzni, mosni kell és ez igen időigényes feladat, ha a vizet kilométerekről kell hozzá vinni. Sokszor beteg családtagokat, kisebb gyerekeket is a kislányokra bíznak, ráadásul korán férjhez is adják őket. Aztán kérdés az is, van-e elérhető távolságban iskola, kell-e az utazásért fizetni. Egy ilyen problémát nem lehet úgy megoldani, hogy győzködjük a szülőket, értsék meg, ha a gyermekük nem tanul, az biztos nyomor a jövőre nézve. Ott ahol nem napokra, hetekre vásárolnak be, hanem egy-egy étkezésre vesznek gyűszűnyi olajat, félbögrényi rizst, ott a jövő nem létező szó. A győzködés csak azután jöhet szóba, ha találtunk megoldást a felsorolt problémák legalább egy részére. Például megoldottuk, hogy közelben legyen ivóvíz, iskola, gyermekmegőrző és betegotthon.
És hogyan segíthet ebben egy európai önkéntes? Ötletel, mozgósít, tanít. Megmutathatja, hogyan lehet kutat fúrni, közösséget épít, önkénteseket toboroz iskolaépítésre, óvónőnek és ápolónak.
Add tovább!
Aztán lehet a megelőzésre koncentrálni. Megtanítani, hogyan lehet elkerülni a súlyos betegségeket, hogyan lehet családot tervezni, milyen fogamzásgátlási módszerek vannak. Lehet szakmákat tanítani, méz- vagy épp szappankészítő tanfolyamot tartani, kőműves képzést adni, mezőgazdasági ismereteket terjeszteni. Egyre fontosabb a környezetvédelemre felhívni a figyelmet, mert például a szeméttel elborított területeken már semmit nem tudnak megtermelni és szinte minden fát elhasználtak főzéshez.
Ezeknek az információknak a leghatékonyabb, legfenntarthatóbb formája, ha a külföldi önkéntes a helyi közösség meghatározó embereinek átadja az információt, azok pedig továbbadják majd a falu többi lakójának kisebb-nagyobb csoportokban.
Van hozzá közöd!
A válság idején sokan legyintenek, megvan nekem a magam baja, minek foglalkoznék én Afrikával, Indiával. De épp a válság mutatja, hogyan függünk egymástól, valahol távol tőlünk meginog egy bank, egy ország gazdasága és lassan mindenhol megérezzük ezt. Az AIDS sem ismer határokat, ha nem segítünk megállítani a veszedelmes kórt Afrikában, egyre többfelé fog pusztítani, a betegségek sok pénzt emésztenek, munkaképtelenné tesznek embereket, vagyis szegénységet generálnak. A túlnépesedés és betegségek terhe alatti országok szegénysége tovább gyűrűzhet hozzánk. Van hozzá közünk!
| Támogatta az Európai Unió EuropeAid programja. |
|
|
A cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.
