Hetvenöt éve, 1937. december 28-án halt meg Maurice Ravel francia zeneszerző, a hangszerelés mestere, a Bolero komponistája.
Az 1875. március 7-én a spanyol határ menti Ciboure-ban született Ravel anyjától a baszk hagyományok, a spanyol zene iránti életre szóló rajongást kapta, svájci mérnök-feltaláló apjától a kitartást és a pontosságot tanulta meg. Kiskorától tehetségesen zongorázott, 13 évesen már komponált, s felvételt nyert a párizsi konzervatóriumba.
Nevét 1902-ben a Pavane egy infánsnő halálára című zongoradarabja tette ismertté, ennek később zenekari átiratát is elkészítette. Hihetetlen stílusérzékkel és mesterségbeli tudással ontotta szerzeményeit, de a siker mellett a csalódásból is jócskán kijutott a bohém, társaságot kedvelő fiatalembernek.
Visszautasította a becsületrendet
A konzervatóriumban töltött tizennégy éve alatt ötször próbálta elnyerni a fiatal zeneszerzők rangos kitüntetését, a Római-díjat, de minden törekvése kudarcba fulladt – talán csalódottsága magyarázza, hogy 1920-ban visszautasította a becsületrendet.
A zsűri “túl haladónak” minősítette szerzeményeit, nehezteltek rá független gondolkodása, a francia avantgárddal való kapcsolata, Wagner iránti érdeklődése miatt. Szembe kellett néznie a plágium alaptalan vádjával is, ezzel kapcsolatban gyakran emlegették Debussy nevét. Ravel korai szerzeményeire vitathatatlanul hatást gyakorolt a zeneszerző kortárs, de gyorsan kialakította saját stílusát. A két komponista barátsága ezután megszakadt, a kölcsönös féltékenység nyomán a tiszteletet a rivalizálás váltotta fel. Ravel felhőtlen életkedve keserű csalódássá változott és visszavonult a társasági élettől.
A balett szerzője
Zenekari darabjai közül legismertebb az 1928-ban bemutatott Bolero, amely eredetileg Ida Rubinstein felkérésére, balettzenének íródott. A műben ugyanaz a dallam ismétlődik újra meg újra, zseniális hangszerelésben, a témát egyre több hangszer, végül már az egész zenekar crescendo játssza. Ravel később önironikusan jegyezte meg Honeggernek: “Csupán egyetlen mesterművet alkottam, a Bolerót; sajnos ebben nincs zene”.
Pályája egyik csúcsának a Szergej Gyagilev orosz balettjének írt Daphnis és Chloé balettzenéjét tartják, amelyet 1912-ben mutattak be. Gyagilev felkérésére született a La Valse című darab is, de az impresszárió soha nem használta fel. A sértett Ravel párbajt is ki akart provokálni, amitől Gyagilev visszalépett, ezt követően minden kapcsolatot megszakítottak. 1914 és 1917 között írta a Couperin sírja című zongoradarabot, amelyet zenekarra is áthangszerelt. (Közben, az első világháború idején, 1916-ban bevonult és a frontra került, 1917-ben megromlott egészsége miatt szerelték le.) Zongorára, négy kézre írta a Lúdanyó meséit, amelynek később balett-változatát is elkészítette.
1922-ben elkészítette Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoradarabjának zenekari átiratát, amely így lett igazán ismert és népszerű. Ravel karmesterként a világ számos országában vendégszerepelt, 1928-ban sikeres turnén vett részt az Egyesült Államokban. Itt kötött barátságot George Gershwinnel, akinek hatására zenéjében megjelentek a jazz elemei is. 1931-ben komponálta két zongoraversenyét. 1932-ben Budapesten is fellépett, saját szerzeményeit dirigálta. A sors iróniája, hogy míg Ravelt fiatal korában modernizmusa miatt támadták, élete utolsó szakaszában többen, köztük Erik Satie, a francia Hatok szellemi vezetője, divatjamúltnak és megalkuvónak nevezték.
Abnormális életvitel, halál a műtőasztalon
Ravel visszavonultan, magányosan élt Párizs közelében, ahol kertjét művelte és egzotikus macskákat tenyésztett. Ő maga azt mondta: “Egyetlen szeretőm a zene. Nekünk művészeknek nem való a házasság, mert aligha nevezhetnek bennünket normálisnak, életvitelünk pedig, még annál is abnormálisabb”.
1932-ben autóbalesetet szenvedett, amelyből többé-kevésbé felépült ugyan, de titokzatos betegség támadta meg. Bal agyféltekéjének működése összeomlott, életének utolsó öt évében súlyos beszédzavarban, afáziában szenvedett. Béna kezével még egy hangjegyet is képtelen volt leírni, pedig zenei képzelete tovább működött. Állapotán agyműtéttel próbáltak segíteni, de az operáció következtében 1937. december 28-án Párizsban meghalt.
