Az Adevarul című lap szerint a Vaslui megyei Berezeniben péntek hajnalban meghalt egy háromhetes csecsemő, mivel az érte küldött mentőautó a háztól három kilométernyire elakadt a hóban. Egy rendőr és egy orvos később egy lánctalpas járművel jutott el a helyszínre, de már nem tudtak rajta segíteni. Feltételezésük szerint a hideg okozta a gyerek halálát, mivel a lakást éjszaka nem fűtötték.
Hét főút járhatatlan Románia keleti részén a hófúvások miatt – közölte a Mediafax hírügynökség. Vrancea, Vaslui és Galati megyében a hetven km/h-s széllökések helyenként másfél méteres hótorlaszokat hordtak az útra.
A Bukaresttől keletre fekvő síkságon és a Duna torkolatának térségében 106 település maradt áram nélkül. Braila megyében félezer falusi diák számára már csütörtökön megkezdődött a vakáció, mert nem tudtak eljutni az iskolába.
Romániában a hét eleje óta gondot okoz a havazás és hófúvás az északkeleti, bukovinai országrészben is, ahol még mindig több mint tízezer ember van elzárva – immár negyedik napja – a külvilágtól.