Nagyvilág

Kiásták a Hidegvérrel gyilkosait

Exhumálták a Truman Capote-regény alapjául szolgáló, 1959-ben elkövetett kansasi családirtás elkövetőinek holttestét, mert egy másik ügyhöz keresnek bizonyítékot.

A floridai nyomozók azt szeretnék kideríteni, hogy a kansasi Holcombban élő Clutter házaspár és két gyermekük meggyilkolásáért letartóztatott, majd kivégzett Richard Hickocktól és Perry Smithtől származó DNS-minták megegyeznek-e a floridai Ospreyben egy hónappal később elkövetett családirtás helyszínén talált bizonyítékokkal.

“A minták talán segítenek végre pontot tenni a Walker család meggyilkolásának ügyére. Ötvenhárom év után ennek éppen itt lenne az ideje” – mondta a kansasi nyomozóiroda vezetője. A kansasi ügy hatalmas nemzetközi figyelmet kapott Truman Capote Hidegvérrel című regénye, illetve az esetet feldolgozó film révén.


Richard Avedon portréi a gyilkosokról

A gyilkosság után az elkövetők elhagyták Holcombot és a Walker-gyilkosság idején a floridai Osprey térségében tartózkodtak – mutatott rá Kim McGath, aki négy éven át vizsgálta a Clutter-, és a Walker-ügy teljes nyomozati anyagát.

A két eset közötti hasonlóságokról szólva a szakember elmondta, hogy mindkét esetben a saját otthonukban lőtték agyon a teljes családot, ami meglehetősen szokatlan volt az ötvenes években. Smithnek továbbá volt egy kése, amely nagyon hasonlított ahhoz, amelyet Walkertől loptak el.

A nyomozó hozzátette: Christine Walkert megerőszakolták, így a szakemberek ondót is találtak a helyszínen. Hickockot és Smitht végül Las Vegasban fogták el a hatóságok. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a Walker-gyilkosság ügyében, ám mindketten átmentek a poligráfos teszten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik