Nagyvilág

Evakuálás Japánban

Japán tájfun (japán, tájfun,)
Japán tájfun (japán, tájfun,)

A pénteki földrengés után huszonötezer embernek kellett elhagynia lakhelyét.

Több mint huszonötezer embert telepítettek ki a lakhelyéről Japán északkeleti részén a pénteki 7,3-as erősségű földrengést követően.

A földmozgás ugyanabban a körzetben történt, ahol tavaly márciusban egy 9-es erősségű rengés több tízméteres szökőárat gerjesztett és atomerőmű-balesetet okozott. Ezzel is magyarázható a helyi hatóságok rendkívüli óvatossága.

Mijaga prefektúrában a partvidékről 17,9 ezer embert evakuáltak, míg a szomszédos Ivatéban öt és félezret. Más prefektúrákban – Fukusima, Aomori és Ibaraki – főképpen a közvetlenül a parton élőket menekítették el.

Riasztás visszavonva

A csendes-óceáni megfigyelő központ ugyan cunamiriadót rendelt el, de két órával a rengés után visszavonták a riasztást.

A földmozgás fészke tíz kilométeres mélységben volt a tengerben, kétszáznegyven kilométerre Mijagától. A rengést Japán harmincöt prefektúrájában észlelték, többek között a több száz kilométerrel délebbre fekvő Tokióban és környékén. A földmozgás következtében egy ember eltűnt, tizenegy megsérült Japánban.

Mint már pénteken egy helyszíni videóval illusztrált cikkünkben megírtuk, az északkeleti régiókban leállították a Sinkanszen szupergyors-vonatokat, és rövid időre bezárt a tokiói Narita nemzetközi repülőtér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik