Nagyvilág

Meghátrált az egyiptomi elnök

Mohamed Murszi kész elhalasztani az alkotmányról kiírt népszavazást.

Mohamed Murszi egyiptomi államfő kész megfontolni a népszavazás elhalasztását az országot megosztó alkotmánytervezetről, ha garanciát lát arra, hogy ez nem azt jelenti, hogy a tervezetet végleg félreteszik.

Csütörtök esti nyilatkozatában az iszlamista elnök még ragaszkodott ahhoz a döntéséhez, hogy a referendumot meg kell tartani december 15-én, annak ellenére, hogy az ellenzék teljességgel elutasítja a népszavazást egy olyan tervezetről, amely szerinte szinte semmilyen garanciát nem nyújt a vélemény- és vallásszabadság érvényesülésére.

Az ellenzék két hete követeli azt is, hogy Murszi vonja vissza a jogköreit szinte korlátlanul kiterjesztő november 22-i rendeletét.

A két ügyben kialakult éles szembenállás a legsúlyosabb válságba sodorta Egyiptomot Murszi júniusi megválasztása óta, és nyílt összecsapásokra vezetett Kairóban az elnököt támogató Muzulmán Testvériség mozgalom hívei és az ellenzéki tüntetők között. Az elnöki palota körüli szerdai erőszakos összecsapásoknak a hatóságok szerint2 halálos és több mint 600 sebesült áldozata volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik