Egy olyan brutális helyról számol be a CBS amerikai televízió, amelyről nehéz elképzelni, hogy létezik a 21. században. A titkos börtöntábor az észak-koreai fővárostól, Phenjantól 80 kilométerre, a hegyekben fekszik. A 14-es táborként emlegetett létesítmény emberjogi szervezetek szerint a világ egyik legnagyobb börtöne, ahol politikai foglyokat őriznek. Innen szökött meg 23 év után Szhin Dong Hjuk.
Becslések szerint tizenötezer embert éheztetnek és köteleznek kényszermunkára az észak-koreai gulágon. Közöttük nemcsak politikai foglyok vannak, hanem családtagjaik is. Már három nemzedék nőtt fel ott az 1950-es évek óta. Szhin Dong Hjuk szerint nagyapját és apját azért zárták a táborba, mert két nagybátyja Dél-Koreába disszidált a koreai háború idején.
A CBS újságírója, Anderson Cooper készített interjút Shin Dong-Hjukkal. Íme néhány részlet:
Elmagyarázták valaha önnek, hogy miért tartják a táborban?
Nem, soha. Mivel ott születtem, azt hittem, hogy az a természetes állapot, hogy rab vagyok.
Nem gondolt arra, hogy megszökjön?
Nem, soha. Úgy gondoltam, hogy a kinti világ is ugyanolyan, mint a táborban.
A szülei szerették egymást?
Nem tudom. Az én szememben mi nem egy család voltunk, csak foglyok.
Ezt hogy érti?
Azt hordod, amit rád adnak, azt eszed, amit kapsz, és csak azt teszed, amit mondanak. Tehát a szülők nem tehetnek semmit érted, és a gyerekek sem tehetnek semmit a szüleikért.
A szülei együtt éltek?
Nem, ott ez tilos. Elválasztották őket egymástól, és csak jutalomból találkozhattak, ha keményen dolgoztak.
Ezután Szhin arról beszél, hogy aki szökni próbált vagy csak tervezte, lelőtték. Ugyanez várt arra is, aki nem jelentette, ha valaki szökni akart. A kivégzéseket a többi fogolynak végig kellett néznie. Egyszer az egyik tanára halálra vert egy lányt, amiért elrejtett néhány cső kukoricát. Az éhezés állandó volt, mindig ugyanazt adták, káposztát és kukoricakását. Annyira éhesek voltak, hogy rovarokat és patkányokat is ettek. Tizenhárom éves korában megkínozták, mert anyját és bátyját szökési kísérlettel vádolták.
Hogyan kínozták?
Az őrök a bokámnnál fogva fellógattak, és tűzzel égettek. A testem tele van sebhelyekkel. Vallatóimat megpróbáltam meggyőzni, hogy nem tudok a szökési tervről. Aztán egy nap kivittek a kivégzőhelyre, azt hittem, megölnek a többezres tömeg előtt. Amikor megláttam, hogy anyámat és bátyámat is odahozták, akkor tudtam meg, hogy nem én leszek, akit kivégeznek.
Hogyan ölték meg az anyját?
Felakasztották, a testvéremet pedig lelőtték.
Szhin érzelmek nélkül beszél minderről. Azt gondolta, családtagjai megérdemelték a büntetést, mert megszegték a börtönszabályokat. Élete akkor változott meg, amikor találkozott egy új rabbal, Pakkal, aki a fővárosban, Phenjanban élt korábban, és Kínában is járt. Tőle hallott először arról, hogy milyen az élet a rácsokon túl. Leginkább arra figyelt, amit az evésről mesélt.
Milyen ételeket evett Pak?
Mindenfélét. Főtt csirkét, disznósültet. A legfontosabb annak a gondolata volt, hogy még egy hozzám hasonló fogoly is ehet ilyesmit, ha sikerül átjutnia a kerítésen.
Sokféle definíciót hallottam a szabadságra, de olyat még nem, hogy azt valaki a főtt csirkével azonosítsa.
Még most is így gondolok a szabadságra. Az ember azt eszik, amit akar. Ez lehet isten legnagyobb ajándéka.
Képes lett volna meghalni egy jó ételért?
Igen.
Szhin végül 2005-ben tudott elszökni Pakkal, amikor egyszer tűzifát mentek gyűjteni a tábortól távolabb. Társát halálos áramütés érte, amikor megfogta az elektromos kerítést, ő Pak hátára állva jutott át. Később sikerült Kínába szöknie, ahol menedékjogot kért a dél-koreai követségen. Ma a dél-koreai fővárosban, Szöulban él.
A most harmincéves férfi két évvel ezelőtt elismerte, hogy anyja és bátyja ellen vallott azért, hogy több ételt kapjon. Mint mondja, ha egy időgép segítségével találkozhatna velük, bocsánatot kérne. Úgy érzi, némileg csökkentheti lelkiismeret-furdalását azzal, hogy a világ elé tárja a történetét.
