Nagyvilág

Brutális dugó az orosz télben

Szemtanúk szerint vasárnapra 200 kilométer hosszúra nőtt a forgalmi dugó Oroszország egyik legfontosabb közlekedési főútvonalán. A közlekedésrendészet cáfol. Szerintük a főként kamionokból álló sor nem több 55 kilométernél.

Összeomlás az M10-esen címmel számolt be az állami hírtelevízió a Moszkvát Szentpétervárral összekötő autópályán kialakult káoszról, amit a napok óta tartó havazás, és az azt követő ónos eső okozott. Egy kamionsofőr azt mondta, több kollégájával együtt már harmadik napja áll, vagy éppen araszol a Szentpétervár felé vezető sávban. Az ételük és az üzemanyag egyre fogy, nem látnak semmilyen segítséget, sokan közel vannak ahhoz, hogy az idegeik felmondják a szolgálatot. Tver városában önkéntesek élelmiszert és ivóvizet gyűjtenek a Moszkvából Szentpétervárra menet elakadt járművekben utazóknak.

A közlekedésrendészet sajtószolgálata cáfolta, hogy az M10-es autópályán 200 kilométerre dagadt volna a közlekedési dugó, sőt – szerintük – az lassan feloszlik. Az állami televízió helyszíni tudósítója azt mondta, egy kilométert nyolc óra alatt tettek meg, hogy kijussanak az autópályán rostokoló több száz gépjárműhöz. A riporter szerint a gépkocsivezetők között pánikhangulat uralkodik.

A kamionosok azt panaszolták, hogy semmilyen információjuk nincs, így azt sem tudják, hogy mikor indulhatnak Bár a rendkívüli helyzetek minisztériumának egységei melegkonyhát és melegedőket állítottak fel a Moszkva-Szentpétervár autópályán, de azokhoz sokan nem jutnak el. Van, aki napok óta hiába próbálkozik azzal, hogy visszatérjen Szentpétervárra.

A Rosszija elnevezésű, M10-es jelzésű oroszországi fő közlekedési útvonalon pénteken előbb a havazás, majd az ónos eső nehezítette meg a közlekedést, mert az autópálya-felügyelet nem kezdte el idejében az úttest megtisztítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik