Nagyvilág

Kerüljük Izraelt!

A Külügyminisztérium figyelmeztetése szerint főként a tel-avivi és a jeruzsálemi buszozás lehet veszélyes a gázai harcok miatt.

Óvatosságra inti az Izrael déli részébe utazó magyar állampolgárokat a Külügyminisztérium konzuli szolgálata, és arra is felhívja a figyelmet, hogy lehetőleg ne használják a tömegközlekedési eszközöket Tel-Avivban és Jeruzsálemben.

A konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetés szerint mivel a gázai fegyveres csoportok rakétái a múlt héten elérték Tel-Aviv egyik elővárosát és a várostól délre fekvő településeket is, az oda látogató vagy ott tartózkodó magyaroknak azt javasolják, hogy légiriadó esetén kövessék az izraeli hatóságok utasításait, illetve már előre keressék meg a legközelebbi óvóhelyet, és folyamatosan kísérjék figyelemmel a biztonsági helyzetet.

Hangsúlyozzák, Izrael Gázai övezettel határos területein jelenleg is harcok folynak, ezért nem ajánlják a magyaroknak, hogy a gázai határvonaltól számított körülbelül 40 kilométeres izraeli területsávba utazzanak.

Izrael egész területe a Golán-fennsíkkal együtt a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriájába tartozik – emlékeztetnek. Hozzáteszik, a Palesztin Hatóság fennhatósága alatt álló ciszjordániai területek is ebbe a kategóriába, míg a Hamász fennhatósága alatt álló Gázai övezet az utazásra nem javasolt kategóriába tartozik.

A konzuli szolgálat a szerdai tel-avivi merénylet után arra is kéri az Izraelbe utazókat, hogy lehetőség szerint ne utazzanak – különösen Tel-Avivban és Jeruzsálemben – tömegközlekedési eszközökön, illetve ne vegyüljenek el tömegben.

Egy merénylő szerdán felrobbantott egy autóbuszt Tel-Aviv központjában. A mentőszolgálat 17 sebesültet szállított kórházba, közülük ketten súlyos sérültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik