Nagyvilág

Nem engedik haza a magyar nőt és gyermekét

Bűnügy lett egy válóperből: akaratuk ellenére tartják Francia Polinéziában a magyar anyát és gyermekét, akik úgy tudták, hogy a francia apával csak turistaútra mennek.

„Mikor a gyermek megmozdult a lányom hasában, abban a pillanatban kiderült, hogy a férje a tulajdonának tekinti, és mindenben parancsolni akar neki” – kezdi a 3 éves Noah nagyapja. Nyíri Iván feleségével, kisebbik lányával és egy párizsi ügyvédnővel sajtótájékoztatón mesélte el nagyobbik lánya drámai történetét, hogy mindenkinek tanulságul szolgáljon, hová vezet a családon belüli erőszak.

Erőszak határok nélkül

Nyíri Kovács Patrícia 2007-ben, New Yorkban ismerkedett meg a francia állampolgár Soo-Il Leevel, mindketten egy francia banknál dolgoztak. 2008 nyarán házasodtak össze, majd megszületett fiuk, Noah.  A férj kiskorától furcsán viselkedett a gyerekkel: tisztelegnie kellett a picinek, térdeltette, megtanította gonoszul nézni, és felmagasztalta előtte az agresszivitást. Patríciát nem egyszer bántalmazta, aki többször is a rendőrséghez fordult, például Tokióban is, ahol férje munkája miatt éltek egy ideig. Férje azt mondta a rendőrségen, hogy felesége bolond.

Patrícia tavaly nyáron döntött úgy, hogy beadja a válópert, egy párizsi ügyvédhez fordult. Férje kémprogramot telepített a számítógépére, és lehallgatta a telefonját, így tudta meg, hogy az asszony el akarja hagyni. Soo-Il folyamatosan azzal fenyegette: ha bárhol panaszkodik, akkor a gyerekkel együtt öngyilkos lesz. Ha szökni próbál, akkor utoléri, és gyerekrablás miatt a kicsit végleg elveszi tőle.


Forrás: Hír24

A férj novemberben a Franciaország tengerentúli területének számító Francia Polinéziába csalta feleségét és a gyermeket, azzal, hogy hozzák rendbe házasságukat. Tekintettel a gyerekre, Patrícia beleegyezett, megpróbálva fátylat borítani az addigi fizikai és lelki bántalmazásokra. Ekkor kezdődött igazi kálváriájuk.

Zsarolás a gyerekkel

Megérkezésük után a férfi elvette útlevelüket, és a visszaútra szóló repülőjegyeket, majd titokban bejelentette őket Vaitapéra állandó lakosként. Idén áprilisban beadta a válókeresetet, és azt akarja elérni, hogy a helyi igazságszolgáltatás döntsön az ügyükben. Nyíri Iván azt mondja, veje kiterjedt helyi kapcsolatait arra használja fel, hogy Patríciát a gyerekről való lemondásra kényszerítse.

A férfi minden követ megmozgat, hogy feleségét bolondnak kikiáltva, elvegye tőle közös gyermeküket. Kérésére Patríciát és magyar anyanyelvű fiát olyan pszichológussal akarják megvizsgáltatni, aki csak franciául beszél. Noah kettős állampolgár ugyan, de nem beszél franciául, mert apja csak japánul akarta taníttatni.

Patrícia több feljelentést is tett, például családon belüli erőszak, közokirat-hamisítás és útlevél illegális elvétele miatt, de nem történt semmi. A helyi bíróság júniusban egy hétre az anyának, egy hétre az apának ítélte a fiút. A szülők külön élnek. Patrícia gyöngyöt árul egy luxusszállodában és bébiszitter. Ő hazatérhetne, Noaht viszont csak apja beleegyezésével hozhatná magával.

November 22-én lesz a fellebbviteli tárgyalás, amelyen a Nyíri család kérésére részt vesz Félicité Mbala, párizsi ügyvéd is. Mint mondta, azt szeretné elérni, hogy az ügyet rendeljék vissza Európába, hiszen a család minden tagja uniós állampolgár, és egyértelmű, hogy anya és gyermeke nem letelepedési szándékkal ment Bora Bora szigetére, ezért Francia Polinéziának nincs joghatósága, hogy elbírálja a válóperes ügyet. Hozzátette, hogy bár Francia Polinézia Franciaország tengerentúli területe, az uniós jog nem vonatkozik rá.

Nyíriék érthetetlennek tartják, miért ragaszkodik a férfi Francia Polinéziához, miközben a családja Párizsban él. Mint mondták, lányuknak elfogadható lenne, ha Párizst választották volna lakhelyüknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik