Nagyvilág

Izraeli merényletbe futottak a magyar filmesek

izraeli merénylet (izrael, gáza, merénylet, )
izraeli merénylet (izrael, gáza, merénylet, )

Az On The Spot csapata éppen Gázában forgat, ahol belecsöppentek egy palesztin vezető ellen végrehajtott izraeli merényletbe. Az élményről Facebook-oldalukon számoltak be.

„Izraelben bejelentették az egyik legfontosabb gázai terrorista likvidálását, itt Gázában pedig a fegyveres ellenállás nemzeti hősét gyászolják” – írták az On The Spot című műsor készítői, akik végignézték hogyan szedi össze egy 21 éves palesztin harcos az áldozatból maradt véres húscafatokat abból az autóból, ahol a halál érte. Mint írják, ezután a darabokat „együtt vittük el a kórházba, hogy holnap minden megmaradt testrészét együtt temethessék el”.

Az izraeli és palesztin hatóságok közlése szerint izraeli légicsapás ölte meg Ahmed al-Dzsabarit, a Gázai övezetet irányító palesztinHamász katonai szárnyának parancsnokát. Dzsabari régóta az Izrael által leginkább üldözött személyek listájának élén volt. Számos Izrael elleni támadással, valamint Gilad Salit izraeli katona 2006-os elrablásával vádolták.

Nevük elhallgatásával nyilatkozó izraeli katonák azt mondták, hogy Dzsabarit több hónapos “pontos hírszerző tevékenységnek” köszönhetően sikerült beazonosítani. Ahmed al-Dzsabari a gépkocsiján utazott Gázában, amikor a támadás érte. A Hamász szerint a légicsapás egy másik személyt is megölt.

Az On the Spot készítőinek leírása szerint a merénylet helyszínén „a környező épületeken a második emelet magasságában is” vérfoltokat lehetett látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik