Nagyvilág

Ételszállítót lopott, majd kivitte a rendelést

bilincs(210x140)(3).jpg (bilincs, )
bilincs(210x140)(3).jpg (bilincs, )

A kínai étterem autója mellett még a kiszállított ételekért járó pénzt is le akarta nyúlni a tolvaj, akit az egyik címnél már a rendőrök várták.

A 45 éves gyanúsított egy középiskola parkolójában lopta el a járművet, az amerikai Hartford városában – jelentette a Hartford Courant. A tolvajnak könnyű dolga volt, mert a kínai étterem ételkihordója járó motorral hagyta kint autóját, miközben egy rendeléssel beszaladt az épületbe.

A futár azonnal feljelentést tett a rendőrségen, valamint gyorsan felhívta főnökét is, hogy szóljanak a még hátralévő kuncsaftoknak, hogy a megrendelt ételeket az autóval együtt ellopták, így várniuk kell. Ekkor derült ki, hogy az egyik rendelést már lezállították, méghozzá azután, hogy az autónak lába kelt. Csak egy magyarázat maradt: a tolvaj munkába állt, és magának akarta megszerezni a bevételt is.

A tolvajt ezek után már nem volt nehéz elfogni, köszönhetően annak, hogy már csak két cím volt hátra, és mindkettő Hartford városában. A Keith Hinds néven azonosított férfit végül éppen akkor fogták el, amikor leszállította az egyik, még hátralévő rendelést.

A férfi ellen lopás, marihuána birtoklása, valamint vényköteles gyógyszerek birtoklása vádjával indítottak eljárást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik