Nagyvilág

Négy áldozata is lehet a pedofilbotránynak a BBC-nél

A vezérigazgató lemondása után, három másik vezető széke is megingott, miután egy riportban pedofilgyanúba kevertek egy politikust.

A BBC hírigazgatója és helyettese, Helen Boaden és Steve Mitchell is kérte felfüggesztését az etikai botrány kivizsgálásának idejére. Londoni sajtóhírek szerint várhatóan az első számú brit közszolgálati médiatársaság irányítótestületének elnöke, Lord Patten sem marad a posztján.

A BBC vezérigazgatója, az alig két hónappal korábban kinevezett George Entwistle le is mondott a hétvégén.

A botrány a múlt héten robbant ki. A BBC televízió Newsnight című, hétköznap esténként jelentkező hírmagazinjában oknyomozó riportot mutattak be egy évtizedekre visszanyúló gyermekmolesztálási ügyből. Az egyik áldozat, Steven Messham a riportban azt mondta, hogy a 70-es években egy walesi gyermekotthon lakójaként sok társával együtt őt is rendszeresen “eladták” idősebb férfiaknak szexuális célra.

Messham szerint a megrontók között volt a Konzervatív Párt egyik akkori magas rangú politikusa, aki tanácsadói szerepet is betöltött a kormányban.  A Newsnight-riportban ugyan nem hangzottak el nevek, ám a Twitter üzenőportálon és rengeteg más online közösségi fórumon azonnal megjelent és futótűzként elterjedt, hogy Lord McAlpine-ról, Thatcher egykori főtanácsadójáról van szó.

A Lordok Házának veterán tagja azonnal és dühödten cáfolta, hogy bármi köze lett volna a több mint három évtizeddel ezelőtti pedofil bűncselekmény-sorozathoz, és közölte, hogy rágalmazási pereket indít az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik