Nagyvilág

Putyin nem beteg, csak nem akar dugót

Vlagyimir Putyin (vlagyimir putyin, )
Vlagyimir Putyin (vlagyimir putyin, )

A Kreml szóvivője határozottan cáfolta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök beteg lenne, és ez lenne az oka annak, hogy elhalasztották októberi és novemberi külföldi utazásait - írta csütörtökön a Vedomosztyi orosz napilap.

Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője azt mondta, nincs általános oka az utazások lemondásának. Az elnök azért mozdul ki ritkábban novo-ogarjovói rezidenciájáról, hogy emiatt ne legyenek közlekedési dugók az orosz fővárosban – állította a szóvivő. Indiába pedig csak azért utazik decemberben Putyin, mert még részletesen ki kell dolgozni a tárgyalások napirendjén szereplő kérdéseket, hogy a látogatásnak a lehető legnagyobb haszna legyen.

Peszkov hozzátette: Putyin nagyon zsúfolt program elé néz november végén, decemberben. Az Indiába és Törökországba tervezett útja mellett részt vesz az Oroszország-EU csúcstalálkozón Brüsszelben, ismerteti a parlamenthez intézett éves elnöki üzenetét, és részt vesz egy sajtóértekezleten. Azt a tv-műsort, amelyben a hagyományok szerint decemberben élő adásban válaszol a részben előre, részben élőben feltett nézői kérdésekre, egy később időpontra helyezik át – mondta a szóvivő. 

Egy, az elnöki apparátusban dolgozó tisztviselő közölte, a Kremlben felmerült, hogy a sajtóértekezletet ezzel az élő adással együtt tartsák meg, ne tűnjön úgy, hogy a harmadik mandátumra megválasztott elnök megriadt az emberekkel folytatandó közvetlen párbeszédtől. Végül is időhiány miatt csak az újságírókkal tartandó sajtókonferencia terve maradt meg, hiszen az élő adás egy teljes napot venne igénybe.

A Vedomosztyi emlékeztetett arra, hogy Putyin utoljára – 60. születésnapját követően – Uljanovszkban és Tádzsikisztánban járt. Rezidenciájáról pedig csak háromszor indult hivatalos útra. Korábban az államfő havonta 2-4 régiót keresett fel, és számos külföldi országba látogatott el.

Két, a Kremlhez közel álló forrás szerint Putyinnak valóban egészségi problémája van. Ez egy korábbi sérüléssel van összefüggésben, amely akkor történt, amikor az államfő egy motoros sárkányrepülőn segédkezett fiatal, tapasztalatlan darvak őszi vonulásának elindításában. A repülést követően, szeptember elején az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vlagyivosztoki csúcsértekezletén többeknek feltűnt, hogy Putyin sántikál. A sérülést miatt lemondta egy gázlelőhely megnyitását, amelyet végül is videokonferencián követett. 

A Vedomosztyinak az egyik nyilatkozó azt állította, hogy az államfő megelőző orvosi kezelésen vesz részt, az orvosok tanácsára pedig le kell mondania az olyan repülésekről, amelyek kedvezőtlenül hatnak gerincére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik