Nagyvilág

Hídon lőttek le öt katonát

Bár zajlanak a béketárgyalások, a lázadók gyilkoltak. Hír Kolumbiából.

Legalább öt kolumbiai katonát megöltek, és tízet megsebesítették a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezet fegyveresei szombaton – közölte a hadsereg egyik illetékese.

Az incidens az ecuadori határ közelében, a lázadók egyik fellegvárának számító térségben történt. Helyi illetékesek szerint a katonák a Los Chivos szurdokon átívelő hídon haladtak át, amikor a lázadók rajtuk ütöttek.

Ez volt az első súlyos incidens azóta, hogy csütörtökön hivatalos béketárgyalások kezdődtek a kolumbiai kormány és a FARC képviselői között Oslóban. A párbeszéd középpontjában a földreform, a vidék fejlesztése, a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, valamint az áll, hogy milyen politikai jogaik lesznek a gerilláknak, ha sikerül megállapodni, és leteszik a fegyvert.

Ez is kamu?

A legutóbbi, 1999-2002 között folytatott, sikertelen béketárgyalásoktól eltérően most nem hirdettek ki tűzszünetet. Akkor a kormány azzal vádolta a gerillákat, hogy soraik megerősítésére használják ki a fegyvernyugvást.

A FARC 1964-ben alakult, főként a szegényparasztság érdekeinek védelmét hirdetve. Az utóbbi harminc év alatt a konfliktus a kormány becslései szerint 600 ezer halálos áldozatot követelt, 3,7 millió ember menekült el lakóhelyéről, 15 ezren pedig eltűntek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik