Nagyvilág

Orbán mint rablóvezér

A nyugatnémet WDR rádióban a 19. századi rablóbandákhoz hasonlították az Orbán-kormány ténykedését.

„A betyárt ma Orbán Viktornak hívják. Hivatalosan: miniszterelnök”, kezdte kommentárját a WDR rádió ötös csatornájának esti politikai műsorában Stephan Ozsvath, a rádió újságírója Orbán Viktor múlt heti berlini látogatása kapcsán. Az egykori betyárok teheneket loptak csak, „Orbán és fideszes kompániája azonban egy egész országot nyúlt le”. Példaként említette Ozsvath, hogy „a külföldi cégeknek külön adókat kell fizetniük a bandának” – írja a hetivalasz.hu

Emellett „a Fidesz-kamarilla nagyra hízott az állami megrendelésektől, Orbán neje pedig nagy földbirtokos lett. Egy pártbeli barát pénztárcája pedig, akinek reklámcége van nyolcszorosára nőtt – az állami megrendeléseknek köszönhetően”, sorolta Ozsvath. „Fizetési nap ez. A hű vazallusok mind részesednek a zsákmányból”.

„Ám a magyar költségvetés nem olyan nagy, mint az étvágy: a szocialisták üres kasszákat hagytak hátra”, állapította meg a WDR kommentátora. „Az Európai Unió folyamatosan pumpálja a milliárdokat az országba”, de „az IMF képviselőinek nincs kedvük olyasvalakinek pénzt adniuk, aki folyamatosan sértegeti őket”.

Ozsvath szerint ez azonban „dühíti a rablóvezér Orbánt”, ugyanis pénz híján a magyaroknak a kormány „csak piros-fehér-zöld pátoszt tud kínálni”. De eljött az idő arra, hogy „tiszta vizet öntsön a pohárba: a nadrágszíjakat még szorosabbra kell húzni”. Közben „magyarok százezrei, főleg a keleti részeken, szegényednek el. Fiatal, jól képzett magyarok pedig hátat fordítanak az országnak.

Médiagengszterek, akik magukat publicistának nevezik, sértegetik a világformátumú értelmiségieket”, jellemezte a helyzetet Ozsvath. „Utcai bandák stílusa uralkodik [a sajtóban]”, idézte a WDR Ungváry Rudolf írót. „Hogy a választók azonban ne vegyék észre, miként hizlalja Orbán a Fidesz-bandát”, a médiát folyamatos kontroll alatt tartja a kormány a WDR szerint. „Több száz újságírót cseréltek ki lakájokra. A Médiahatóság azonnal médiagyilkossá válhat. És ha egy lap irányvonala nem stimmel, a Fidesz-közeli vállalkozók azonnal törlik a hirdetéseket.”

A kormány eközben az Európai Uniót, „amelytől Magyarország milliárdokat kap”, „bűnbakká” nyilvánítja, hasonlóan az IMF-hez, „amelytől meg milliárdokat szeretne Orbán” – állapítja meg Stephan Ozsvath.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik