Nagyvilág

Befejeződtek az orosz választások

A szavazóhelyiségeket bezárták, a kormányzó Egységes Oroszország (JeR) párt máris bejelentette, hogy győzelmet aratott a vasárnap tartott kormányzó-, regionális parlamenti és helyhatósági választáson.

A szavazatok összeszámlálása csupán a Távol-Keleten ért véget, de Dmitrij Travkin, a JeR központi végrehajtó bizottságának elnöke közölte, hogy az előzetes eredmények szerint jelöltjeik többsége megőrizte vezető helyét.

Az úgynevezett egységes oroszországi szavazónapon 77 közigazgatási egységben csaknem 5000 különböző szintű választás zajlott. 8 év után először tartottak közvetlen kormányzóválasztást 5 régióban.

Az Orosz Föderációban magasabb volt a részvétel a kormányzó-, regionális parlamenti és helyhatósági választáson, mint a hasonló szintű európai választásokon – közölte vasárnap az orosz központi választási bizottság elnöke az előzetes adatok ismeretében. Vlagyimir Csurov azt is hangsúlyozta, hogy a választások országszerte demokratikusan zajlottak.

A részvételi arány este hatkor, az urnazárás előtt két órával a belgorodi megyében volt a legnagyobb az öt oroszországi megye közül, ahol kormányzóválasztás folyt. A választók közel ötven százaléka ment el szavazni az Ukrajnával határos területen.

A regionális parlamenti, illetve helyhatósági választáson ennél kevesebben vettek részt: átlagosan a szavazásra jogosultak 30 százaléka adta le voksát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik