Nagyvilág

Osztályterembe csapódott autójával egy tinédzser

rendőrség (rendőrség)
rendőrség (rendőrség)

Az új-zélandi fiú szerencsére még a diákok megérkezése előtt szenvedett balesetet, miután elaludt a volánnál.

A fiatal fiú két barátját vitte haza egy átmulatott éjszaka után Christchurch városában, amikor nagy sebességnél elvesztette uralmát az autó felett – jelentette a helyi sajtó. A jármű áttörte az iskola kerítését, majd egy füves területen átszáguldva a gimnázium egyik osztálytermében állt meg.

A baleset helyi idő szerint reggel háromnegyed hétkor történt, még mielőtt iskolába tartó gyerekekkel lett volna teli a környék. A rendőrség szerint többen is meghaltak volna, ha az eset egy kicsit is később történik. Az autóban lévő fiatalok közül egy fiút súlyos, egy másikat pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba, valamint egy lányt, akinek állapotáról nem közöltek információkat.

Az autót vezető tinédzser fiú a rendőrségnek azt állította, hogy elaludt a volánnál, és az okozta a balesetet. A fiú ellen eljárást indítanak. A rendőrség közlése szerint az autóban jelentős károk keletkeztek, míg a terem használhatatlanná vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik