Nagyvilág

Kétszázzal csapódott a buszmegállóba részegen

moszkvai gázolás (moszkva, gázolás, )
moszkvai gázolás (moszkva, gázolás, )

Hét kamaszt gázolt halálra Moszkvában egy erősen ittas férfi az autómentes napon.

Az egyes adatok szerint legalább 200 kilométeres sebességgel száguldó Toyotával az orosz főváros nyugati részén, a Minszkaja utcában rohant bele a buszmegállóban várakozókba. A Ria Novosztyi orosz hírügynökséget a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyszínen tartózkodó munkatársa arról tájékoztatta, hogy mind a hét halálos áldozat kamasz volt. Három fiút és négy lányt gázolt halálra az ittas gépkocsivezető. A balesetnek több sérültje is van, de az még nem tisztázott, hogy három vagy négy emberről van-e szó.

(A buszmegálló, ahol a baleset történt)

A televízióban megszólaltatott szemtanúk szerint a súlyos balesetet okozó gépkocsivezető erősen italos állapotban volt. Menni sem tudott, amikor kikászálódott a teljesen összetört autóból, de el akart menekülni a helyszínről. A rendőrség elfogta a férfit, sérülései miatt kórházba kellett szállítani. A hatóság bűnügyi eljárást indított ellene.

Moszkvában a mostani szombat elvileg autómentes nap lett volna, de ez nem látszott meg a főváros forgalmán.
Oroszországban az állami közlekedési felügyelet adatai szerint évről évre nő az ittas vezetés miatt bekövetkezett közlekedési balesetek száma. Az év első négy hónapjában 15 százalékos volt a növekedés 2011-hez képest, amikor 2100 ember halt meg a részeg sofőrök okozta 12 és fél ezer balesetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik