Nagyvilág

Pénzt követel a freskógyilkos restaurátor a „műért”

EcceHomo (freskó, restauráció, )
EcceHomo (freskó, restauráció, )

Az önjelölt amatőr restaurátor, aki tönkretett egy több mint százéves freskót egy spanyol templomban, már pénzt követel szörnyű művéért, miután az egész világon híressé vált kép elkezdte vonzani a turistákat.

A nyolcvanas éveiben járó spanyol öregasszony még augusztusban vált az egész világon ismertté, miután megelégelte, hogy a kisvárosa templomában lévő Jézus-arckép kezd eltűnni, és úgy döntött, megmenti. A végeredmény olyan siralmas lett, hogy a szörnyen kinéző képet látva a hatóságok először azt hitték, hogy vandalizmussal van dolguk, ugyanis a nő senkit meg nem kérdezve hajtotta végre „mentőakcióját”.

Az amatőr restauráció híre végül az egész világot bejárta, és egy héttel később már turisták százai kezdtek özönleni a templomba, hogy megcsodálják a „műalkotást”. És közben persze lelkesen szórták a pénzt az adománygyűjtő perselybe, amiből a templomnak csak a négy nap alatt kétezer eurós bevétele származott. Az öregasszony most abból szeretne részesedni.

(Balra a freskóról 2010-ben készült felvétel, jobbra a “restaurált” verzió)

Az El Correo című spanyol lap információi szerint a néni, aki a nagy felzúdulás óta ki sem jön otthonából, ügyvéddel felvértezve perelni készül a templomot, azt követelve, hogy adjanak neki is a bevételből, hiszen mégiscsak az ő műve hozta nekik azt a sok pénzt. Erre válaszul a templom is ügyvédeket fogadott, és készen állnak a tárgyalótermi csatározásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik