Nagyvilág

Az EP előtt a baltás gyilkos és Magyarország

safarov (Ramil Sahib Safarov)
safarov (Ramil Sahib Safarov)

Az Európai Parlament emberi jogi bizottsága csütörtökön foglalkozik Ramil Safarov kiadatásának ügyével.A testület osztrák tagja is naív magyarokról beszél.

A bizottság követelni fogja az azeri hatóságoktól, hogy fosszák meg Safarovot hősi címétől és vegyék őrizetbe. A magyar parlamentnek és a kormánynak pedig írásos magyarázatot kell követelnie az azeri hatóságoktól arra, hogy miért szegte meg ígéretét – közölte egy örmény hírportállal Ulrike Lunacek.

A képviselőnő szerint a budapesti kormány hibát követett el azzal, hogy hitt a bakui ígéreteknek, Ilham Aliyev államfő és az azeri hatóságok pedig felelősek a térségben kialakult feszültségért, és szembemennek az európai értékekkel egy gyilkos dicsőítésével.

Megdőlhet a magyar kormány állítása, miszerint jóhiszemű volt a baltás gyilkos azeri kiadatása – olvasható a hétfői Népszavában. A lap az azeri elnöki hivatal politikai ügyek részlegének vezetőjére, Ali Hasanovra hivatkozva azt írta: a budapesti hatóságok tisztában voltak azzal, hogy Safarovot elnöki kegyelemben részesíthetik.

Egyébként titkolják, hol húzta meg magát a baltás gyilkos. Még apja sem tudja, hol lehet Ramil Safarov. Azt azonban biztosra veszi, hogy fia teljesíti kötelességét, és hazája rendelkezésére áll, ha kell.

Betekintés

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának tagjai betekinthetnek az azeri Ramil Sahib Safarov kiadatásával kapcsolatos iratokba – Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatos leveléről a testület hétfői ülésén adtak tájékoztatást.

Salamon Lászlónak, az alkotmányügyi bizottság KDNP-s elnökének ismertetése szerint a testület egyik tagja, az MSZP-s Bárándy Gergely kért betekintést a Ramil Sahib Safarov büntetésének átadásával összefüggő ügyiratokba a minisztertől, aki erre reagálva közölte, hogy ezt igény esetén a testület többi tagja is megteheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik