Nagyvilág

Licitálni lehet James Bond Aston Martinjára

A Quantum csendje című James Bond filmben feltűnt Aston Martin DBS V12 sportautó lesz a központi tétele a Christie's aukciósház októberi, zártkörű árverésének, amely a 007-es ügynök első, Dr. No című mozijának 50. évfordulója alkalmából vonultat fel Bond-relikviákat.

A 2008-as fekete modell az előzetes becslések szerint legalább 100 ezer fontért (36,2 millió forint) kel el a meghívásos alapon zajló október 5-ei aukción. A négykerekű eladásából származó bevételt a gyermekeket segítő Barnardo’s brit jótékonysági alapítvány támogatására fordítják.

Az árverésen további kilenc tétel, köztük a Daniel Craig által A Quantum csendje című filmben viselt napszemüvegek bevételeit is jótékonysági szervezetek között osztják szét.

A Christie’s csütörtöki közleménye szerint szeptember 28. és október 8. között további negyven tárgyra licitálhatnak a 007-es ügynök rajongói egy internetes aukción, amelynek bevételét az ENSZ Gyermekalapjához (UNICEF) fogják eljuttatni. Az árverésen szereplő tételek jelentős részét a “hivatalos” Bond-filmeket jegyző EON Productions filmgyártó cég ajánlotta fel, és további adományok érkeztek Timothy Dalton színésztől, a legendás Aston Martin cégtől, valamint a James Bond figuráját megalkotó néhai Ian Fleming családjától.

Az árverés központi tételeként beharangozott sportautó A Quantum csendje forgatásakor használt hét Aston Martin DBS egyike. Az aukciósház szerint a Bond filmekben mindig is előszeretettel használták ezeket a legendás és exkluzív sportautókat, amelyek elsőként az 1964-es Goldfinger című filmben, majd később nyolc másik moziban is feltűntek.

Az október 5-ei árverésen a Bond-regények speciális kiadványaira, a hamarosan a mozikba kerülő Égszakadás című új filmben Daniel Craig által viselt Omega Planet Ocean órára, valamint a Casino Royale-ban látott kék fürdőnadrágra licitálhatnak az érdeklődők.

Az internetes aukció tételei között szerepel egy selyemruha, amelyet Halle Berry viselt a Halj meg máskor című mozi egyik jelenetében, az Aranyszem című mozi rendezői széke és az Őfelsége titkosszolgálatában című regény Fleming által dedikált első kiadása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik