Nagyvilág

Az azeriek szerint jogszerűen engedték el a gyilkost

safarov (Ramil Sahib Safarov)
safarov (Ramil Sahib Safarov)

Azerbajdzsán jegyzéket intézett Magyarországhoz, amelyben leszögezte, hogy Ramil Sahib Safarovot az azeri jogszabályoknak és a nemzetközi jogi normáknak megfelelően helyezték szabadlábra – közölte Bakuban Elman Abdullayev azeri külügyi szóvivő.

Mint a trend.az azeri portál szerint újságíróknak elmondta, a jegyzékben az is olvasható: az ország alkotmánya kizárólagos joggal ruházza fel az államfőt, hogy kegyelmet gyakoroljon.

A szóvivő szerint a Safarov-ügyet a Hegyi-Karabah terület feletti fennhatósággal kapcsolatos konfliktus tükrében kell vizsgálni, mivel Safarov tanúja volt az azeri lakosság ellen örmények által végrehajtott etnikai tisztogatásoknak.A karabahi területért 1988 és 1994 között 30 ezer halálos áldozatot követelő háborút vívtak az örmények és az azeriek.

Közben az ENSZ főtitkára aggodalmát fejezte ki a hazájába szállított azeri katonatisztnek adott elnöki kegyelem miatt, és reményét hangoztatta, hogy az ügy nem fog ártani a karabahi békének – közölte szóvivője útján, csütörtökön.

“Az ENSZ hangsúlyozza a tagállamok felelősségét a nemzetközi normák és a jog elveinek tiszteletben tartásában a bűnügyek esetében, a büntetlenség elleni küzdelem jegyében. Reméljük, hogy ez a kérdés nem fog ártani a karabahi békefolyamatnak és a felek közötti bizalomnak” – hangoztatta Ban Ki Mun szóvivője.

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek.

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetését töltő Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.

Európában eközben folytatódnak az örmény tüntetések a magyar nagykövetségeknél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik