Nagyvilág

Elérte a teljes kapacitását az iráni atomreaktor

Elérte teljes kapacitását az Irán déli részén található busehri atomerőmű egyetlen reaktora - közölte szombaton egy magas rangú teheráni tisztviselő, egyidejűleg azzal, hogy az iszlám köztársaság technológiai együttműködési megállapodást írt alá a nukleáris programja miatt szintén nemzetközi szankcióknak kitett Észak-Koreával.

Mohammad Ahmadian, az Iráni Atomenergia-ügynökség igazgatóhelyettese azt mondta, hogy Irán és a térség első atomerőművének első blokkja péntek este elérte maximális, ezer megawattos teljesítményét.

Az orosz részvétellel felépített reaktort tavaly adták át, eddig alacsonyabb kapacitáson működött.

Az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak azzal vádolják Iránt, hogy békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul, s ennek megakadályozása érdekében több nemzetközi szankció van életben az országgal szemben. Elemzők ugyanakkor korábban azt mondták, hogy a busehri létesítmény nem viszi közelebb az iszlám köztársaságot az atombombához.

Teherán idén jelezte, hogy újabb reaktorblokk építésére készül Busehrben. Oroszország korábban közölte, hogy kész segédkezni az újabb reaktor felépítésében, mivel meglátása szerint azt az ENSZ Biztonsági Tanács rendelkezései nem tiltják.

Ezzel párhuzamosan az iráni állami televízió arról számolt be, hogy Teherán szombaton tudományos és technológiai együttműködési megállapodást kötött Észak-Koreával. A dokumentumot Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök és Kim Jong Nam, az észak-koreai Legfelsőbb Népi Gyűlés Elnökségének elnöke, az ország névleges államfője látta el kézjegyével.

A televízió jelentése szerint Kim Jong Nam látogatása során Ali Hamanei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője azt mondta: a két országnak közös ellenségei vannak, és mindkettejüknek ellent kell állniuk külső fenyegetéseknek és nyomásnak céljaik elérése érdekében.

A megállapodás részleteiről nem közöltek információkat.

A deklaráltan katonai célú nukleáris programot folytató, alkotmányában saját magát atomhatalomnak nevező Észak-Koreát Iránhoz hasonlóan számos nemzetközi szankció sújtja. A két ország tisztviselői korábban azt mondták, hogy “egy lövészárokban harcolnak” a nyugati hatalmak ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik