Nagyvilág

27 év után visszaállították a halálbüntetést Gambiában

Akasztofa(1)(210x140)(1).jpg (akasztófa)
Akasztofa(1)(210x140)(1).jpg (akasztófa)

27 éve törölték el a legsúlyosabb büntetést. A mostani visszaállítás óta kilenc elítéltet küldtek a halálba, köztük nőket is.

Az Amnesty International forrásai szerint Gambia újrakezdte a halálos ítéletek végrehajtását. Kilenc embert már kivégeztek, és továbbiakat azonnali kivégzéssel fenyegetnek.

Megbízható forrás szerint kilenc halálsoron lévő embert – köztük egy nő, és kettő szenegáli származású – vezettek el celláikból augusztus 23-án éjszaka. A kivégzésük tényét hivatalosan csak napokkal később, külön megkeresésre erősítették meg. Gambiában a gyilkosságért és a hazaárulásért lehet halálos ítéletet kérni. A kivégzettek közül ketten állítólag hazaárulásért voltak elítélve.

„A gambiai elnök döntése, hogy több mint negyed évszázados szünet után most újraindítsa a kivégzéseket, egy óriási visszalépés az ország számára – mondta Paule Rigaud, az Amnesty International Afrikával foglalkozó igazgatóhelyettese – Felháborítónak tartjuk Gambia lépését, és követeljük, hogy azonnal hagyjon fel a további kivégzésekkel. A halálbüntetés mindig az emberi jogok és az emberi méltóság végső megtagadása, amit most tovább ront, hogy a gambiai hatóságok titokban hajtották végre a halálos ítéleteket, és nem tájékoztatták a kivégzettek családját vagy ügyvédeit előre. A gambiai hatóságoknak azonnal ki kell adniuk a kivégzettek földi maradványait a családjaik számára.”

Augusztus 19-én és 20-án, a muszlim Eid-al-Fitr ünnep alkalmával tartott beszédében Jammeh elnök bejelentette, hogy szeptember közepéig minden érvényben lévő halálos ítéletet végrehajtanak. 2012-ben 47-en voltak Gambiában a halálsoron, 45 férfi és két nő. Hármat közülük idén ítéltek halálra, tizenhármukat tavaly.

„Jammeh elnöknek azonnali moratóriumot kell bevezetnie a kivégzésekben, a globális moratóriumra felszólító ENSZ közgyűlési határozatokkal és az Afrikai Emberi Jogi Bizottság határozataival összhangban” – jelentette ki Rigaud.

A mostani visszaállítást megelőzően az utolsó kivégzés 27 éve volt, 1985-ben. A hosszú kihagyás következtében Gambia eddig „de facto abolicionistaként” volt kategorizálva az Amnesty International halálbüntetéssel foglalkozó nyilvántartásában, amelybe a világ országainak több mint kétharmada tartozik, amelyek már nem hajtanak végre a gyakorlatban kivégzéseket.

Afrikában az Afrikai Unió 54 tagállamából 22 nem alkalmazza a halálbüntetést a gyakorlatban, és 16 országban törvényileg el van törölve minden esetben a halálbüntetés.

Az Amnesty International átminősítette Gambiát „retencionista”, a halálbüntetést még a gyakorlatban alkalmazó országgá. Gambia ezzel kisebbségbe került Afrikában – és az egész világon is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik