Nagyvilág

Ősztől kötelező az iPad két iskolában

ipad (ipad, )
ipad (ipad, )

Méghozzá Belgiumban. Spórolnak is vele.

Kötelezően előírták két belgiumi iskola diákjainak az iPad táblagép beszerzését az új tanév kezdetére, annak ellenére, hogy a tanfelügyelőség ellenezte a tervet, és egyes szülők is tiltakoztak.

Belgium flandriai partvidékén, a Blankenberge településen lévő Saint-Pierre kollégium és a hozzá kapcsolódó Saint-Joseph kereskedelmi iskola összesen hétszáztíz, 12-19 éves növendékére vonatkozik az intézkedés. Az igazgatóság márciusban jelentette be az “iPad az iskolában” programot, és ekkor kötelezte a diákokat, hogy a következő tanév kezdetére szerezzék be az amerikai Apple cég által gyártott eszközt.

Az iskolák több lehetőséget kínáltak fel tanulóiknak. Akik már rendelkeznek iPaddal, bevihetik azt az órákra, a többiek 465 euróért vásárolhatnak egy iPad3-as típust, vagy 160 euróért bérelhetnek a tanév időtartamára. Az igazgatóság szerint a többletköltségeket részben ellensúlyozni fogják a megtakarítások, hiszen kevesebb fénymásolatra és tankönyvre, számológépre, atlaszra, egyebekre lesz szükség.

A De Standaard című lap jelentése szerint mindazonáltal tízegynéhány szülő tiltakozást nyújtott be a flamand oktatási minisztériumhoz (Belgiumban a közoktatás a tartományok illetékességi körébe tartozik), ami helyt is adott panaszuknak. Az iskola igazgatósága azonban megfellebbezte a hatóság döntését, és egyelőre folytatja az előkészületeket.

“Várjuk a minisztérium döntését, amely feltehetőleg az iskolaév kezdete után születik majd meg. A projekt már annyira előrehaladott állapotban van, hogy lehetetlen visszakoznunk” – mondta a lapnak Nicole Vancoillie, az egyik iskolai illetékes, aki szerint legrosszabb esetben is csak pénzbírság vár az intézményre eljárási hiba címén.

A táblagépek különösen Ázsiában népszerűek, Dél-Korea és Szingapúr egyes iskoláiból az iPad és társai teljesen kiszorították a tankönyveket és a füzeteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik