Nagyvilág

Kiirtotta családját egy berlini férfi

Megölte feleségét és két kisgyermekét, majd magával is végzett a 69 éves férfi Berlinben. Az elmúlt hetekben ez már a sokadik hasonló családi tragédia Németországban.

A szomszédok riasztották a tűzoltókat kedden este, miután hosszabb ideje nem érzékeltek mozgást a jól szituált Wannsee városrészben található háromemeletes ház egyik lakásában, az ablakok viszont naphosszat tárva-nyitva voltak. A lakásban fekvő holttesteket a tűzoltók találták meg.

“Abból indulunk ki, hogy a család súlyosan eladósodott. Ez vezethette a férfit borzalmas tettének elkövetésére” – mondta a rendőrségi szóvivő.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyilkosság mikor történt – a feltevések szerint több nappal ezelőtt -, s a rendőrség nem közölt semmit arról, miképpen végzett a férfi a családjával.

Az egyik megölt kisfiú hároméves volt, a másik hat. A családi tragédiát valószínűleg túlélte egy harmadik gyermek, egy csecsemő. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a férfi a csecsemőt kórházba vitte közvetlen az előtt vagy az után, hogy 28 éves feleségét és két nagyobb gyermekét megölte.

A rendőrség közlése szerint semmi nem utal arra, hogy a tettes a feleségével közösen határozta volna el tettének végrehajtását.

Az elmúlt hetekben több hasonló családi dráma történt Németország-szerte. Augusztusban egyedül Észak-Rajna-Vesztfália tartományban hét gyermeket öltek meg családjukban. Legutóbb hétfőn, Neuss városában találtak rá egy anya és két gyermekének holttestére. A nyomozás szerint az erőszakoskodóként ismert családapa lőtte le őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik