Nagyvilág

Ezer brit öngyilkosság a válság miatt

Több mint ezer öngyilkossághoz vezethetett az elmúlt évek gazdasági recessziója és növekvő munkanélkülisége Nagy-Britanniában egy szerdán közzétett tudományos kutatás eredménye szerint.

A kutatás – egy úgynevezett trendvizsgálat – a 2008 és 2010 közti öngyilkosságok számát hasonlította össze a gazdasági válságot megelőző évek öngyilkossági trendjeivel. A vizsgálat szerint az említett időszakban jelentősen megugrott az öngyilkosságok száma a szigetországban: 846-tal több férfi és 155-tel több nő oltotta ki saját életét, mint amennyi a korábbi tendenciákból következett volna.

Habár önmagában a kutatásból nem vonható párhuzam az öngyilkosságok számának gyors növekedése és a gazdasági problémák között, a két változó közti összefüggés nagyon erős volt, s a feltételezést más indikátorok, például a mentális zavarok számának növekedése is alátámasztja – közölte David Stuckner, a Cambridge-i Egyetem szociológusa, a kutatás egyik résztvevője.

Stuckner azt is elmondta, hogy 2010-ben, amikor a brit foglalkoztatási helyzet kissé javult, valamelyest csökkent az öngyilkosságok száma.

A szociológus egy tavaly publikált tanulmányában azt írta, hogy egész Európában hasonló tendenciák figyelhetők meg: 2007 és 2009 között kontinens-szerte jelentősen nőtt az öngyilkosságok száma, elsősorban a gazdasági válság által leginkább érintett országokban, így Görögországban és Írországban.

Több történelmi példa is van arra, hogy a gazdasági válságok során megnő az öngyilkosságok száma. Az 1930-as évek világválsága és az 1990-es évek délkelet-ázsiai gazdasági problémái során is hasonló trendek voltak megfigyelhetők az érintett országokban – mondta Keith Hawton, az Oxfordi Egyetem professzora, aki nem vett részt a kutatásban. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a szerdán publikált eredmények et “nem szabad túldramatizálni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik