Nagyvilág

Madonna ellen tiltakoznak orosz ortodoxok

Az amerikai énekesnőt „istenkáromló” nézetei miatt nem látják szívesen, és nehezményezik azt is, hogy támogatásáról biztosította a Kreml iránt kritikus Pussy Riot nevű lánybandát, valamint a homoszexuálisokat.

Madonnát kedden és csütörtökön Moszkvában, illetve Szentpéterváron várja az orosz közönség, amelyet a tiltakozó ultraortodoxok szerint fel kell világosítani az előadó „istenkáromló” nézeteiről. Mindezt azonban békés úton képzelik el, ezért jelezték, „mindössze” elégetik Madonna fotóját, amikor a díva színpadra áll.

Véleményük szerint Madonna belpolitikai kérdésekbe ártja magát azzal, hogy támogatja a Vlagyimir Putyin ellen „lázadó” Pussy Riot nevű együttest, amelyet a moszkvai katedrálisban végrehajtott tiltakozó akciója miatt akár hétévi szabadságvesztéssel is sújthatnak.

Madonna a melegek és a leszbikusok jogainak védelmezésével már egyenesen törvényt sért – vélekedtek, utalva arra, hogy Szentpéterváron néhány hónappal ezelőtt büntethetővé tették a „homoszexuális propaganda” terjesztését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik