Nagyvilág

Felhőkarcolóról lezuhant ablak vágta le az orrát

Sanghaj (sanghaj, felhőkarcoló, )
Sanghaj (sanghaj, felhőkarcoló, )

Majdnem meghalt egy 21 éves sanghaji nő, akit egy lezuhant ablakdarab talált fejen a kínai nagyvárosban. Szerencséjére csak az orra bánta a balesetet.

Az egyik helyi kórházban ápolóként dolgozó nő éppen munkába tartott, amikor Sanghaj belvárosában sétálva eltalálta az ablakdarab – írta a Shanghai Daily. A lap beszámolója szerint a felhőkarcolóról lezuhant üveg a fején találta el a nőt, és azonnal levágta az orrát.

A sérültet ezután bevitték a munkahelyére, ahol nyolc öltéssel vissza tudták varrni az orrát. Az orvosok szerint kielégítő az állapota – írta a lap. A rendőrség még vizsgálja, hogy a sérülést okozó összetört ablak kihez tartozik.

A Shanghai Daily egy éve arról számolt be, hogy a kínai nagyváros épületeinek kilencven százalékát rossz minőségű, robbanásveszélyes ablaktáblákkal borították be. A sanghaji lap forrásai szerint olcsósága miatt az építtetők inkább egyszerű edzett üvegtáblákat használnak, a majdnem kétszer annyiba kerülő speciális, dupla rétegű üvegtáblák helyett.

Emiatt fordulhatott elő tavaly szinte heti rendszerességgel, hogy felrobbanó üvegtáblák darabjai hullottak az utcára. Egy esetben egy nőnek szinte amputálta a végtagját egy több mint húsz emelet magasságból lezuhant egyméteres üvegdarab, amely a térde alatt találta el a bal lábát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik