Nagyvilág

A radioaktív lakások és ablakbombák városa

A sanghaji lakások 90 százaléka radioaktív, míg a homlokzati ablakfalak 90 százaléka robbanásveszélyes.

Egy friss kínai felmérés szerint a sanghaji lakások kilencven százalékában vannak olyan berendezések, amelyek az egészségügyi határértéknél erősebb radioaktív sugárzást bocsjtanak ki – jelentette a Global Times. A kínai állami lap egy, a japán atomkatasztrófa után indított vizsgálat eredményeire hivatkozva közölte: a lakások majdnem negyedében olyan magas szintű radioaktív sugárzást mértek, amely meghaladja még az egyórás határértéket is.

A lakásokban mért sugárzás nagy részéért nem engedélyezett építési anyagok tehetőek felelőssé – közölte a felmérést végző szervezet szakértője a lappal. A férfi elmondása szerint csőszerelvények, vízvezetéket és csapok készítésénél magas rádiumtartalmú nyersanyagokat használtak, amelyektől a tárgyak fényesebbek lesznek.

A szakértő elmondta: egyes kádak és WC-kagylók sugárzása az egészségügyi határérték majdnem háromszorosa volt. Ezeken felül falburkolatok és padlóburkolók, valamint gránitból készül belső elemek felelősek a sugárzó lakásokért.

Közben a Shanghai Daily arról számolt be, hogy a kínai nagyváros épületeinek kilencven százalékát rossz minőségű, robbanásveszélyes ablaktáblákkal borították be. A sanghaji lap forrásai szerint olcsósága miatt az építtetők inkább egyszerű edzett üvegtáblákat használnak, a majdnem kétszer annyiba kerülő speciális, duplarétegű üvegtáblák helyett.

Emiatt fordulhat elő szinte heti rendszerességgel, hogy felrobbanó üvegtáblák darabjai hullnak az utcára. Júliusban egy nőnek szinte levágta a lábát egy több mint húsz emelet magasságból lezuhant egyméteres üvegdarab, amely a térde alatt találta el a bal lábát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik