Nagyvilág

Bíróságon az Oscar-díjas színész

Miután elfogatóparancsot adtak ki Cuba Gooding Jr. ellen, megjelent a rendőrségen.

A 44 éves színészt pénteken hallgatják meg az ügyben, az elfogatóparancs már nincs érvényben ellene. Cuba Gooding Jr. sajtósa közölte, félreértésről van szó, és azon vannak, hogy az ügy minél gyorsabban megoldódjon.

A New Orleansban forgató színész állítólag lökdöste egy bár pincérnőjét. Az  Old Absinthe House nevű bár vezetése közölte, a pincérnő mégsem akar feljelentést tenni a színész ellen. A vendéglátóhely úgy döntött “belső vizsgálat” során tisztázza a történteket. Mivel azonban az ügy már hivatalos útra terelődött, az ügyészség dönt arról, hogyan tovább.

A bíróság egyébiránt még nem kapta meg a Gooding beidézésével kapcsolatos iratokat, de ez várhatóan rövid időn belül megtörténik. A pincérnőnek csak ezt követően lesz módja elállni a színész elleni vádaktól.

Gooding, aki a Jerry Maguire – A nagy hátraarc című filmben nyújtott alakításáért 1997-ben Oscar-díjat kapott, a The Butler című film forgatására érkezett New Orleansba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik