Nagyvilág

Véletlenül felakasztotta magát egy gorilla a prágai állatkertben

Az ötéves hím köteleken való játék közben pusztult el, miután egy kötéldarab a nyaka köré csavarodott. A gondozók nem voltak a közelben, ezért nem tudtak segíteni.

Miroslav Bobek, az állatkert igazgatója a legtragikusabb eseménynek nevezte Tatu elpusztulását az intézményt súlyosan megrongáló 2002-es prágai árvíz óta. Tatu, az ötéves hím gorilla a gorillapavilon egy alvóhelyén játszadozva kibogozta a köteleket, az egyik kötéldarab véletlenül a nyakára csavarodott és megfojtotta.

A gondozók nem voltak a közelben, ezért nem tudtak segíteni az állaton. Az állatkert emlősállományának felelőse szerint azonban az ilyesfajta balesetek kivédhetetlenek.

Tatu születését 2007. május 5-én ezrek kísérték figyelemmel. Az állat az utóbbi két évben ideje javát a Kamba nevű nőstény gorillával töltötte. A gondozók elmondták, hogy Tatu élettelen testét Kamba tartotta, amikor felfedezték a balesetet. A nőstényt csak nehezen lehetett elválasztani Tatutól, akit sikertelenül próbáltak újraéleszteni.

Az állatkert közleménye szerint Tatu a második gorilla volt, amely Csehországban született a – tavaly Spanyolországba került – Moja nevű nőstény után. Két éve egy újabb hím gorilla – Kiburi – jött világra az állatkertben. Tatu halálával hat gorilla maradt a prágai állatparkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik