Nagyvilág

Magyarokat is mentettek Horvátországban

horvát tűz (horvát tűz)
horvát tűz (horvát tűz)

Erdőtüzek pusztítnak Horvátországban, turistákat kellett evakuálni.

Mintegy ötven magyar állampolgár is van azok között, akiknek el kellett hagyniuk a horvátországi Selce egyik kempingjét hétfőn a közelben tomboló erdőtűz füstje miatt. Senki nem volt életveszélyben, és estére visszatérhettek szálláshelyükre – közölte Magyar József, a zágrábi magyar nagykövetség első beosztottja.

Sűrű füst

Selce kempingjében 49 magyar állampolgár volt bejelentkezve. Közülük többen felhívták a zágrábi nagykövetséget, miután a hatóságok felszólították a vendégeket, hogy a kiterjedt sűrű füst miatt hagyják el a tábort. Szemtanúk szerint az apartmanokat füst és pernye járta át, a szabadban csak arcra szorított törölközőn át lehetett levegőt venni.

A kempingezők csak néhány óra múltán térhettek vissza. A tűz lakott területig nem ért el, és senki egy pillanatig nem volt veszélyben, aki mégis úgy érezte, annak a helyi idegenforgalmi hivatal szállodai elhelyezést biztosított.

Megfékezték

A több mint 300 emberrel a helyszínen lévő katasztrófavédelmi egységek és a honvédség megítélése szerint kedden sikerül visszaszorítani az erdőtüzet. Mérséklődött a hétfőn még rendkívül erős, néhol száz kilométeres sebességet is meghaladó szél, így fel tudnak szállni a tűzoltó repülőgépek.

A 8-as számú, adriai fő közlekedési út északi oldalán továbbra is ég a hegyoldal, de a tűz nem terjedt át a tengerparti oldalra. Selce és Crikvenica között újból megnyitották a hétfőn lezárt utat, Selce és Novi Vinodolski között azonban még mindig nem lehet közlekedni a terjengő füst miat

Az erdőtüzek hétfőn keletkeztek az észak-horvátországi tengerpart közelében. Mintegy 1500 turistát evakuálni kellett két kempingből, mások pedig önszántukból hagyták el szállodáikat. A magyarok mellett főképp szlovéneket és osztrákokat menekítettek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik