Nagyvilág

Az amerikai hírszerzés nem tudja kik a szíriai felkelők

Szíriai felkelők (szíria, felkelők, lázadók, )
Szíriai felkelők (szíria, felkelők, lázadók, )

Az Egyesült Államoknak még tizenhat hónappal a szíriai felkelés kirobbanása után sincs tiszta elképzelése a Bassár el-Aszad elnök megbuktatásáért harcoló ellenzék összetételéről – írta a Washington Post.

Az amerikai hírszerző szervek az utóbbi hónapokban fokozták ugyan információgyűjtő tevékenységüket a lázadó erőkről, de ellentétben Egyiptommal és Líbiával, ahol a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei már röviddel a lázadás kitörése után felbukkantak, a szolgálat fizikailag nincs jelen Szíriában. Tevékenysége alapvetően az elfogott kommunikáció elemzésére és a távolból való megfigyelésre korlátozódik.

A nehézségek egyik oka az, hogy az Egyesült Államok februárban a damaszkuszi nagykövetségének bezárása mellett döntött, egy másik pedig az, hogy a szíriai felkelők – ellentétben a líbiaiakkal, akik már a konfliktus korai szakaszában ellenőrzésük alá vonták országuk keleti felét – nem tudtak egy olyan területet meghódítani, amelyen a CIA tartósan megvethetné a lábát. A lap által megszólaltatott szakértők az akadályozó tényezők közé sorolják azt is, hogy az Irán által támogatott Szíria titkosszolgálata a korábbiaknál keményebb ellenfélnek bizonyult.

A CIA csupán “mintegy hat emberét” állomásoztatja a török-szíriai határon, ezért erősen függ a térségbeli szövetségesei, Törökország, Jordánia és más államok titkosszolgálatainak értesüléseitől. A The Washington Post úgy értesült, hogy noha az arab államokat is erősen aggasztja, hogy Aszad bukása után kinek az ellenőrzése alá kerül majd Szíria – leginkább egy iszlamista militáns csoport hatalomra kerülésétől tartanak -, az ő biztonsági szolgálataik is a “kiválasztási folyamat korai szakaszában” tartanak.

Az amerikai kormány nem bocsát fegyvereket a felkelők rendelkezésére, ezt mások mellett Szaúd-Arábia és Katar megteszi helyette, az óvatosabb Egyesült Arab Emírségek és Jordánia pedig pénzzel támogatja őket. Szállít viszont nekik olyan, a kódolt kommunikációra alkalmas berendezéseket, amelyeket a CIA képes lehallgatni.

Az Egyesült Államok óvatos az ellenzéki csoportok felfegyverzésének ügyében azok után, hogy az 1980-as években radikális csoportokat támogatott Afganisztánban, és ezekből fejlődött ki az al-Kaida terrorszervezet, amely végül ellene fordult.

A lap úgy tudja, hogy az amerikai titkosszolgálatok ugyanakkor eredményeket is fel tudnak mutatni. Egyebek között azt, hogy kiterjesztették tevékenységüket a Szíriának szánt iráni fegyverszállítások megakadályozására.

A The Washington Postnak nyilatkozó források szerint az al-Kaidának az utóbbi fél év során ugyan sikerült kiszélesítenie tömegbázisát Szíriában, ám továbbra is csak töredékét jelenti az Aszad-ellenes erőknek. A terrorszervezet támogatói állítólag a korábbiakkal ellentétben már nem tudnak elvegyülni az ellenzéki erők között, amelyek távolságtartásra törekednek velük szemben.

Amerikai biztonságpolitikai elemzőközpontok szerint az Al-Kaidának nincs köze ahhoz a merénylethez, amely nemrégiben végzett Aszad legbelső körének több tagjával, hanem a szíriai hatalom egyik bennfentese állhat a háttérben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik