Nagyvilág

Emberi kéz okozhatta a fukusimai atomkatasztrófát

A vizsgálóbizottság szerint a baleset előrelátható és elkerülhető lett volna, és a következményeit hatékonyabb intézkedésekkel enyhíteni lehetett volna.

Emberi tényezőre vezethető vissza a tavaly márciusi fukusimai nukleáris baleset – állapította meg a japán parlament tényfeltáró bizottsága, amely csütörtökön hozta nyilvánossága jelentését.

A dokumentumban azt írják: noha a katasztrófát a 2011. március 11-ei földrengést követő szökőár váltotta ki, a Fukusima-1 atomerőműben történt balesetet nem lehet természeti katasztrófának tekinteni, mert “emberi kéz” okozta. A vizsgálóbizottság szerint a baleset előrelátható és elkerülhető lett volna, és a következményeit hatékonyabb intézkedésekkel enyhíteni lehetett volna.

“Az atomerőmű nem volt képes arra, hogy ellenálljon egy erős földrengésnek, sem pedig szökőárnak” – állapította meg a testület, amely az atomerőművet üzemeltető vállalatot, a TEPCO-t és az atomipart felügyelő kormányszerveket tette felelőssé a balesetért. “A felelős szervek nem tették meg a megfelelő intézkedéseket az erőmű és a környéken élők biztonsága érdekében” – írták.

Egy korábbi – előzetes – jelentésben a parlamenti bizottság bírálta a TEPCO-nak a baleset utáni első napokban tett intézkedéseit, és megállapította, hogy a lakosság nem kapott megfelelő tájékoztatást arról, hogy mi történik az erőműben.

A parlamenti jelentés ellentmond a TEPCO tavaly év végi vizsgálatának. Az üzemeltető megállapítása szerint az atombalesetet a szökőár okozta, mert az általa keltett hullámok – amelyek elérték a 15 méteres magasságot – nagyobbak voltak minden, erős földrengések esetére készített becslésnél.

Az atomerőműben három reaktorban is leolvadt a reaktormag, több tízezer embert kellett elköltöztetni otthonából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik