Nagyvilág

Munkára fogná a nyugdíjasokat a dél-koreai pénzügyminiszter

Így javítanák az ország teljesítőképességét és előznék meg a nyugdíjasok elszegényedését.

A nyugdíjasoknak is munkalehetőségeket kell kínálni, hogy ne süllyedjenek szegénységbe, és javítsák az ország gazdasági teljesítményét – jelentette ki hétfőn Bahk Dzse Van dél-koreai pénzügyminiszter.

“Annak érdekében, hogy erősítsük gazdaságunk dinamikáját és csökkentsük az idős polgárok eltartásának terheit, (…) olyan környezetet kell teremtenünk, ahol a baby boom generáció tagjai tovább dolgozhatnak” – mondta a miniszter egy, az ország hosszú távú gazdaságpolitikai stratégiájával foglalkozó találkozón.

Dél-Koreában a baby boom korosztály az 1955 és 1963 között születetteket jelenti, akik közül sokan mostanában vonulnak nyugdíjba. A korcsoportnak 2010-ban 7,1 millió tagja volt, ez az ország lakosságának 15 százaléka. A kelet-ázsiai ország társadalma azóta rohamos öregedésnek indult, ami az egészségügyi és szociális juttatásokra költött kiadások növekedésével és a gazdaság növekedési ütemének visszafogásával fenyeget.

A kormányzat egyes értesülések szerint azt akarja elérni, hogy a generáció tagjai elhalasszák nyugdíjba vonulásukat, és tovább dolgozzanak. Cserébe az átlagosnál rövidebb munkanapokat kellene ledolgozniuk, de kevesebb fizetést is kapnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik