Nagyvilág

Milliárdos tartozással menekül a kitüntetett üzletember

A sikereiről híres, számos kitüntetéssel jutalmazott kínai bőrgyáros 36 milliárd forintnak megfelelő tartozást halmozott össze, majd külföldre menekült. Eltűnését először hitelezői vették észre.

Huang Csien a kelet-kínai Hajning (Haining) városban lévő Hongcsang Bőrgyár igazgatójaként több mint egymilliárd jüan (36 milliárd forint) kölcsönt vett fel, melyet aztán feltételezhetőleg magáncélokra használt. A férfi május elején – anélkül, hogy erről bárkinek szólt volna – külföldre távozott, ahonnan azóta sem tért vissza. Eltűnését legelőször hitelezői vették észre, akik jelentették az esetet a rendőrségen.

A hitelezők közt több állami tulajdonban lévő pénzintézet, így a Bank of China, a Kínai Építési Bank és a Bank of Beijing is megtalálható, utóbbitól például több mint 10 millió jüant (360 millió forint) vett kölcsön. A rendőrség egyelőre nem tudja, mi lett a pénz sorsa, valószínűsíthető azonban, hogy Huang azt – legalább is részben – ingatlanpiaci befektetésekre fordította. A férfi nevén hat sanghaji és számos más városbeli ingatlan szerepel.

A CCTV-nek nyilatkozó egykori bőrgyári dolgozók az esettel kapcsolatban egy másik fontos kérdésre is rávilágítottak: miként lehet, hogy egymilliárd jüant kapott Huang, miközben a gyár bevétele évente csupán az összeg egyharmadát teszi ki.

Az eset nem az első Kínában. Március végén egy Csiangszu (Jiangsu) tartománybeli bankár menekült külföldre 100 millió jüan (3,6 milliárd forint) kölcsön felvétele után, azt megelőzően pedig a “gyönyörű milliárdosként” elhíresült Ku Csun-fang (Gu Chunfang) tűnt el, aki bankoknak 100 millió, magánszemélyeknek pedig 500 millió jüannal (18 milliárd forint) tartozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik