Nagyvilág

Napi 1 milliárd eurót vesznek ki a görög bankokból

görögország (görögország)
görögország (görögország)

Összeomláshoz vezet, ha ez így folytatódik.

A Bild német lap szerint hétfő óta naponta 800 millió és 1,3 milliárd euró közötti összeget emelnek le a görög bankoknál vezetett betétszámlákról. A lap egy magas beosztású banktisztviselőt idézve azt írta, hogy a szakma legrosszabb várakozásait is felülmúlja a betétesek rohama. A görög bankrendszer már nem sokáig bírja a terhelést – mondta a Bild forrása.

Ezzel egyidejűleg folyamatosan nőnek a görögök bankbetétei Svájcban: a svájci nemzeti bank adatai szerint jelenleg 4,31 milliárd euróra tehető az összeg az egy évvel korábbi 2,82 milliárdot követően.

A Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap a vasárnapi választások után várható folyamatokat latolgatva azt írta, hogy a nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó megállapodás felmondását kilátásba helyező baloldali radikális Sziriza párt győzelme esetén a görögök várhatóan akkor is kiveszik minden pénzüket a bankokból, ha drasztikusan megemelik a készpénzfelvétel költségeit. Abban az esetben pedig, ha elterjed az a vélekedés, hogy az euróövezeti nemzeti hatóságok ideiglenesen bezárathatják a bankokat és a tőzsdéket, órákon belül kiürülhetnek a bankautomaták az egész euróövezetben és minden korábbinál magasabbra emelkedhet a forgalomban lévő készpénzmennyiség – írta pénteken az FTD.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik